Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Mentős Laci: A feleségemmel ugyanúgy tart a szerelem, mint amikor összejöttünk

Mentős Laci és családja

„Dolgozom folyamatosan, elkészültek az új dalok, melyekből már több videoklipet is csináltunk. Sőt, az új lemezem is készül” – kezdte lapunknak az énekes, akinek hamarosan nagy változás áll be az életébe.

„Úgy döntöttünk, hogy Dömsödre költözünk, ahol Mentős Laci Horgászparadicsoma is található. A Dunánál szeretnénk építkezni, a csendben és nyugalomban. Már most is sok időt töltünk ott. Első látásba beleszerettem Dömsödbe csakúgy, mint a feleségembe” – mesélte mosolyogva Laci.

„Mindenkivel már összebarátkoztunk, és ha végérvényesen áttelepszünk, a gyerekek már ott fognak járni iskolába is. Gyönyörű környezet, fantasztikus hely. Azt bevallom, kicsit fáj a szívünk a jelenlegi házunkért, mert gyönyörűen, a saját ízlésünkre formáltunk, és benne van az egész életünk, de majd Dömsödön újra kialakítjuk ezt a stílust, annyi különbséggel, hogy az erdő közepén fogunk élni” – tette hozzá az énekes, aki külföldön szerette volna megünnepelni házassági évfordulójukat, azonban sajnos el kell halasztaniuk.

„Jól vagyunk, a feleségemmel ugyanúgy tart a szerelem, mint amikor összejöttünk. Most, április 30-án lesz a 15. házassági évfordulónk. Szerettük volna ezt emlékezetessé tenni, és egy hajóútra akartam vinni a feleségemet, azonban a világot érintő koronavírus miatt sajnos le kellett mondanunk. Ráadásul visszarendeltek, mert én vagyok a felelős a katasztrófavédelemért, így nem is utazhatok, ha nagy problémák lesznek. De valójában nem is akarom kitenni magunkat semminek, hiszen ketten utaztunk volna, de arra az esetre is gondolni kell, ha esetleg karantén alá kerülnénk. Nem tudnánk a gyerekekhez hazajönni, jobb az elővigyázatosság” – mondta az énekes, aki sok munkája mellett elegendő időt szentel szeretteinek.

„Minden nap, hétfőtől vasárnapig dolgozom. De a családra mindig van időm, 16 óra után igyekszem velük lenni. Mellette minden felkérésnek próbálok eleget tenni, tavaly is szép számmal akadt.”