…jöhet még egy kis limonádé…?
Janov László hétéves kora óta foglalkozik a zenével. Karrierjét egy zenekarral kezdte felépíteni, sokáig a háttérben húzódott meg a színpadon, Ismert előadók kiséretében, most már más tervei vannak. Éveken át…
Pajor Arabella és férje, Attila igazán élménydúsan élik mindennapjaikat. A fellépések és a zene, a gyakorlás mellett is bőven akad dolguk három gyermekük szüleiként. Ráadásul most még egy kis kedvenccel…
Az énekesnő évek óta állandó fellépője a Bakelit Fesztiválnak. Grijnovitz Anikónak ez is élete fontos része, mint az anyaság, a család. Szerencsésnek tartja magát, hogy mind a magánéletben, mind a…
A Brillantin zenekar pályafutása már több mint 20 éve tart töretlenül. Eredetileg egy iskolabandából alakultak, majd több tagváltás után elnyerte mai végső formáját. Gönczy Gábor, a zenekar vezetője elárulta, miért…
Elvis Presley iránti rajongása még gyerekkorában kezdődött, ma már imitátorként igyekszik érvényesülni. Mák Zoltán egyedisége, hogy saját hangján énekli az egykori rock and roll-király dalait, 4 éven át Tatabányán tanult…
Horváth Gyöngyi és Péter Éva több mint ötven éve áll színpadon. A két énekesnő ugyan ismerte egymást évtizedek óta, mégis csak néhány éve alakult ki közöttük barátság. Azóta pedig létrehozták…
Csonka László nem is tagadja, minden percét igyekezett kiélvezni az önkéntes karanténnak. Élvezte, hogy több időt tölthet családjával, párjával és hétéves kisfiával. Emellett sokat sütögettek, grilleztek a kertben, még kenyeret…
MikiNiki és a Csinibabák háza táján is megállt a vírus miatt az élet egy időre, de új dalok persze így is születtek. Karacs Miki mesélt a Sztár Limonádénak arról, hogy…
Mercy Erzsike mindennapjai mozgalmasan telnek. Az énekesnő nem csak a színpadon boldog, hanem a hétköznapokban is. Most elárulta, mivel tölti idejét.
A zenekar tagjai tele vannak tervekkel az idei évre is, sőt már a jövő év elejére is. Ami nem is csoda, hiszen egy időre számukra is leállt az élet. Skinti…