…jöhet még egy kis limonádé…?
Páli Petra neve egyre ismerősebben csenghet a színházi világból, és az ország különböző rendezvényeinek köszönhetően is. A fiatal művésznőnek eltökélt céljai vannak, már egészen 7 éves korától tudta: a zene…
A TV2 sztárja decemberi születésűként nincs rosszban a téllel. Rá a hideg hónapok szürkesége sem tud depresszív hatással lenni, az évvégi ünnepeket pedig nemcsak gyerekként várta!
Voksán Virág hat héttel ezelőtt adott életet első gyermekének. Bence azóta bearanyozza szülei minden percét, és az idei karácsony rendkívül fontos a csinos anyuka és párja számára, hiszen ez lesz…
Amikor a szerencsét osztogatták, az énekes többször is sorba állhatott, mivel bármibe fog, mindig jól jön ki belőle. A kártyában sem szokott veszíteni, ráadásként nemcsak a munkában, a szerelemben is…
Dorisz járt ezúttal lapunk jósnőjénél. Müller Rózsát nem lepte meg a fiatal lány kedvessége és udvariassága, így picit sem lepődött meg azon, amit a kártyák mutattak, vagyis hogy hamarosan eléri…
Németh Kristóf számára az egyik legfontosabb ünnep a karácsony. Minden évben már novemberben megkezdi az előkészületeket, hogy semmi sem az utolsó pillanatra maradjon. A színházigazgató a Sztár Limonádénak mesélt arról,…
Erdélyi Mónika imádja az ünnepeket. Már-már hagyománnyá vált, hogy a Halloween-t is baráti társaságban tölti.
A Muzsika TV-ből jól ismert Didi és családja minden évben nagy figyelmet fordít a karácsonyra. Már hetekkel ezelőtt elkezdik a készülődést csak úgy, mint egy-egy televíziós felvételükre is. Sőt, nem…
A Kossuth-díjas művésznő három színházban, három szerepben tündököl, és mint mondja, ennyi elég is neki már. Néha aggódik Olaszországban élő lánya és unokái miatt, ám idén nyáron nekik volt erre…
Az elmúlt tíz évben nem egy RTL Klub-os sorozat háziasszonyaként illetve szereplőjeként találkozhattunk vele a képernyőn. Most épp a VV9-ben vezet műsort, a legutóbbi Konyhafőnök VIP versenyzőjeként is feltűnt, és…