…jöhet még egy kis limonádé…?
Óriási harag dúlhat egy nő szívében, ha hirtelen úgy lép ki a komolynak hitt kapcsolatból, hogy minden közös képet eltüntet a közösségi oldaláról. Pedig sokan drukkoltak a már oly’ mély…
Nem tört meg a sor, a nyolcadik ValóVilágot is fiú nyerte, Soma vihette haza a 36 millió forintot. Ráadásul párbaj nélkül. A fiatal srác tanulásra fordítja majd nyereménye nagy részét,…
Gyönyörű szép, és igencsak látványos karácsonyi koncertet adott a hegedűművésznő. Olga ezúttal még a tánctudását is megcsillogtatta. Műsorára több híresség is kíváncsi volt.
Húsz éve van a pályán Harsányi Levente. Az egykori „aszfaltbetyár” ma már a legnívósabb show műsorok házigazdája, rendkívüli utat járt be, de ahogy mondja: mindig önmaga maradt, ő nem akar…
Gyermekként nem a világűrről, inkább a focipályáról álmodott Farkas Bertalan. Ám a sors úgy hozta, hogy vadászpilóta lett, és ezáltal kapott lehetőséget arra, hogy az első, és ez idáig az…
Gájer Bálintnak nem csak a hétvégéi, de hétköznapjai is munkával telnek. Sőt, két fontos esemény történt nemrégiben az életében. Egyrészt komoly döntésre szánta el magát, és megkérte a nála 12…
Miként alakul a sztárok élete itthon, és a nagyvilágban, 2017-ben? Mit hoz számukra az új év a tavalyi, sok szakítástól és botránytól hangos esztendő után? Müller Rózsa jósnő a mostanában…
Jótékonysági kezdeményezésbe fogtak a magyar mulatós zenészek. A Hollósy Band, a Roulett együttessel karöltve próbálja megkönnyíteni egy nehéz sorsú ember életét új, közös számuk lejátszások után járó jogdíjával. A klipben…
Zámbó Jimmy végtelenül szerette a gyermekeit. És nem véletlenül mondják, hogy a szeretet még a halált is túléli, mert a legendás énekes a síron túlról is óvja, dédelgeti a fiait.…
Győzike már sokszor bizonyította, hogy ő a megújulások nagymestere. És ez nem csak a képernyőre igaz, ahol a BeleValó Világ műsorvezetőjeként is szórakoztató. Külseje és házassága is több változáson ment…