– Madárral az első perctől megtaláltuk a közös hangot! – idézi fel Judy. – Hasonló a habitusunk, így nem volt mitől tartanunk, amikor elkezdtük együtt a munkát. Hihetetlenül jó fej, marha jó humora van, és bámulatosan szorgalmas. Persze e nélkül nyilván nem tudott volna világbajnok lenni, de az meglepett, mekkora maximalizmussal állt hozzá a tánc- és az énekpróbákhoz is. Végtelenül fegyelmezett. Foglalkozott a dalokkal, odafigyelt rájuk, és ha valami nem ment, nem hagyta annyiban azzal, hogy „majd lesz valahogy”, hanem újra és újra elővette, gyakorolta, amíg még nem sikerült. Elképesztően pozitív a hozzáállása mindenhez. Nem egyszer fordult elő, hogy én nagyon izgultam, ő pedig nyugtatgatott, hogy higgyem el, jó lesz a produkciónk. Bárki bármit mond, a profi énekesekre mindig nagyobb súly nehezedik, mert jobban bírálnak bennünket. Azt is hamar észrevettem, hogy Madár mennyire kedvesen és szépen beszél a szeretteivel, és velem is mindig tisztelettudó. Ugyanakkor az is előfordult egy próbán, hogy betelt nála a pohár egy nehéz koreográfia miatt, és erőből földhöz vágta a kezében lévő kendőt. Rögtön elnézést is kért. Persze mi tudtuk, hogy az akarat és a maximalizmus dolgozik benne. Pár percnyi pihenő után hamar meg is beszélte magával, hogy semmi gond, menni fog, és így is lett.
A teljes cikk a júniusi lapszámunkban olvasható!
