Az énekesnő immár negyedszer ült bele a mesterek székébe, de idén egy kicsit mindenki más szemmel figyeli a ténykedését. Mutatjuk az első válogatóadásokból összegyújtott, nagy, megható, és természetesen hisztis pillanatait. Mert, hogy mindből akadt bőven, pedig a forgatások alatt még ki sem derült, hogy véget ért a házassága Krausz Gáborral.

Az első mozzanat az volt, amikor Till Attila felfedezte, hogy Tóth Gabi új, sötét hajszínnel kezdi az évadot. Rá is kérdezett, hogy utal -e ezzel valami komolyabb magánéleti fordulatra. Nos, Tilla még nem tudhatta, mennyire telibe talált a felvetése.
Nem kellett sokáig várni arra sem., hogy az énekesnő felhozza a korábbi évadokban Majka miatt elszenvedett vélt és valós sérelmeit. Egyenesen poszttraumás stressz szindrómaként diagnosztizálta saját érzéseit. Ezen a ponton persze még csak viccelt, de már elvetette a későbbi viták magjait.
Majd jött az első pillanat, amikor Gabi könnyei felszakadtak és záporozni kezdtek. A macis külsejű énekes előadása annyira meghatotta az ítészt, hogy egyenesen angyalhoz hasonlította a versenyzőt. Mentségére szóljon, szem nem maradt szárazon, sem a stúdióban, sem a tévéképernyők előtt. A srác ráadásul Gabit választotta mentorául.
Persze az első igazi kiborulásra sem kellett sokat várni. Tóth Gabi úgy ugrott Majka torkának, mintha kötelező lett volna, majd dívaként hagyta faképnél a többieket, leállítva ezzel a forgatást. Egyébként most kicsit jogos volt a hiszti.
Majd érkezett egy újabb hatalmas hanggal megáldott versenyző és az énekesnő ismét sírva fakadt a rárohanó érzelmek hatására.
Tóth Gabi végül kicsit „beleszeretett” egy örmény származású srácba, aki még a produkciója előtt megdobogtatta az énekesnő szívét.
És még szinte el sem kezdődött a Sztárban Sztár leszek! negyedik évada…