Óriási küzdelem árán, szinte behozhatatlannak tűnő hátrány ellenére nyerte meg a mindössze 16 éves Schobert Norbi a Farm VIP harmadik évadának végjátékát. A tinédzser elszántan küzdött a műsor alatt, tanult és figyelt, kitartásának pedig meglett az eredménye, a dicsőség mellett 11 millió forintot zsebelt be.
Ahogy a műsorban is egy megfontolt és tudatos fiatalt ismerhettünk meg ifj. Schobert Norbi személyében, úgy a Farm VIP után is átgondoltan nyilatkozott. Leszögezte, nem fogja elszórni a pénzt, a jövőjét szeretné bebiztosítani.
„Nem szeretném elkölteni a nyereményt, inkább félreteszem. Sokan ott rontják el, hogy elkezdenek költekezni, megveszik maguknak, amire szükségük van. Én egy kicsit szigorúbb leszek magammal, inkább félreteszem a pénzt, és szeretném majd befektetni később, ha támad egy olyan ötletem, amire be tudom” – magyarázta a megfontolt fiatalember, aki azért egy titkos vágyát mégis csak elárulta a nyereménnyel kapcsolatban.
„Nagyon nagy célom, hogy a kistesómat elvigyem egyszer Amerikába, a szüleinkkel együtt vagy akár kettesben. Szeretném elvinni Elvis Presley házába, Gracelandra. Ez mindkettőnknek hatalmas vágya, nekem is egy álom válna valóra, ha ez sikerülne, és most megvan rá a pénz, ami nagyszerű érzés” – árulta el Norbika, akiről édesanyja, Rubint Réka már több interjújában állította: csupa szív gyerek. Úgy tűnik, Norbikának ezt most saját jogán is sikerült bebizonyítania. Persze arról is mesélt, hogyan érezte magát a versenyben.
„Nagyon átadtam magam a játéknak, és mire észbe kaptam, már ott voltam a végén. A célom az volt, hogy az emberek megismerjenek, és persze jó kalandnak is tűnt” – mondta és hozzátette, most megmutatta igazi arcát azoknak, akik a közösségi média alapján ítélkeznek róla. A szülei jó tanácsként azt mondták neki, végig adja önmagát.
„Mindig azt csináltam, amit a szívem diktált” – tette hozzá.
És hogyan tovább? Norbi szerint rengeteg lehetőséget nyitott meg előtte a reality, amikkel szeretne is élni.
„Megpróbálok a jövőmre összpontosítani, és kevesebbet szórakozni. Persze, attól még találkozom a barátaimmal, de én az a típus vagyok, aki inkább otthon tanul vagy olvas, folyton arra törekszem, hogyan lehetek több” – nyilatkozta későbbi terveiről.
„Sokban megváltoztatott a műsor. Előtte nem tudtam kimutatni mások felé az érzéseimet, itt felerősödött bennem, hogy őszinte legyek. A Farmnak köszönhetem, hogy ki tudtam bontakozni” – mondta el.
Komoly mélypontokat élet át a műsorban
Igazi harcosként vetette bele magát a Farm VIP versenyébe, de persze számára is voltak pillanatok, amiket nehezen élt meg.
„Voltak olyan mélypontjaim a játékban, a közepénél már nagyon hiányzott a családom. De olyan is sokszor volt, hogy elaludtam nyitott szájjal, és tele ment a szám legyekkel, összecsipkedték belülről a számat. Új szituációkban találtam magam, és nem voltak ott a szüleim, hogy tanácsot kérjek tőlük, mindent egyedül kellett megoldanom, minden döntést meghozni. Mindezekkel együtt rettenetesen sokat adott a műsor. Akármilyen hátrányban vagy, nem szabad feladni” – nyilatkozta.