Jáger Gyula már rendszeres visszatérő Kanadába. A Sztár Limonádé a tengerentúlon érte utol az énekest, és elárulta, ezúttal milyen célból utaztak Amerikába. A részletekbe is beavatta lapunkat, és egy titokról is lerántotta a leplet.
– Hetedik alkalommal jársz Kanadában. Elárulod az olvasónak, hogy ezúttal milyen alkalomból utaztál a tengerentúlra?
– Képzeljétek, ez már a 9. Hamarosan jubilálok. Idén rendezték meg Toronto belvárosában a legnagyobb Magyar fesztivált. Erre a rendezvényre hívott meg Balla Sándor úr, aki a főszervezője volt az eseménynek.
– Mennyi koncerten vagy túl ezúttal?
– Csak ez az egy koncert volt betervezve most, de ahogy lejöttem a színpadról, már várt a Calgary Magyar ház vezetője és elkérte az elérhetőségemet, mert szeretné, ha náluk is fellépnénk.
– Gondolom, mint mindig, most is óriási sikert arattál.
– Fantasztikus koncert volt, hiszen óriási nemzetközi közönség előtt játszottunk. Így szokásomtól eltérően angolul is énekeltem. Sőt, egy igazi meglepetéssel is készültünk, mert Ildi (az énekes párja – a szerk.) is énekelt velem egy duettet, ami még sosem fordult elő. Őt is nagyon imádta a közönség. Az egész nap folyamán állítólag 170 ezren fordultak meg a fesztiválon. Gondoljátok el, milyen mély víz volt Ildinek sok tízezer ember előtt énekelni. Csodásan megoldotta és a közönség nagyon hálás volt. Fantasztikus érzés volt ez a koncert. Mintha a mennyországban jártam volna, a lelkem, annyira örült, feltöltődött. Imádtam minden percét!
– Jutott időd a pároddal egy kis pihenésre is? Milyen programokon vettetek részt?
– Igen, rengeteg kirándulást terveztünk a barátainkkal. Felmentünk északra, igazi különleges szép tájakat láttunk. Voltunk kint a Simco tavon hajózni, jetskizni. Bár ami igazi kuriózum az az, hogy a legújabb dalomra itt forgattunk klipet. Remélem, kíváncsian várják az olvasók.
– Mikor érkeztek vissza Magyarországra?
– Sajnos már csak pár napunk maradt. Június 12-én megyünk haza. Mindig azt mondom, hogy ez volt a legjobb alkalom kint. Most is így gondolom. Az itteni barátainkkal már olyanok vagyunk, mint a családtagok. Ez mindent elmond. Egy biztos, a hazám Magyarország, a választott otthonom Kanada.