Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Műmellei ejtették ki Zdroba Patrikot a Sztárban Sztár versenyéből?

Szomorúan távozott a TV2 színpadáról Zdroba Patrik. Heteken keresztül keményen készült a produkciójára, mégis elsőként kellett távoznia. Nehezen éli meg a búcsút, szeretett volna bizonyítani a zsűrinek és a közönségnek.

 

Hiába hordott még otthon is magassarkút Zdroba Patrik, hogy tökéletesítse előadását, nem sikerült meggyőznie a nézőket. Elsőként esett ki a Sztárban Sztár versenyéből. Elárulta, mi lehetett a hiba az éneklésében.
„Volt rajtam egy bebújós szilikon műmell, ami annyira kicsi volt rám, hogy szorította a gégémet. A próbákon sem volt rajtam, csak az elsőn, akkor se nagyon tudtam énekelni. Nem tudtam eldönteni, hogy a csizmával volt-e a baj, mert más volt a támasz emiatt, ami egy énekesnél nagyon fontos” – magyarázta az énekes, akinek Anastacia bőrébe bújva igazán nem volt könnyű dolga.
„Azért is sajnálom, hogy korán búcsúztam, mert sok lehetőség volt még ebben a műsorban. Annyi mindent kipróbáltam otthon. Sok előadó bőrébe belebújtam volna még. Anastaciát, akinek nagyon magas hangja van, férfiként nehéz elénekelni” – tette hozzá.

Patrik volt az első kiesője a műsornak Fotó: TV2

Patrik nem titkolta, rendkívül csalódott volt a vasárnap este után, egész éjszaka nem aludt, mert nyerni akart a műsorban. Váratlanul érte a korai távozás.
„Nagyon elkeseredtem a kiesésem miatt, de elég pozitív vagyok, ezért úgy gondolom, hogy a sors akarta úgy, hogy most érjen véget számomra a verseny. Biztos vagyok benne, hogy valami nagyobb jó vár rám” – mondta bizakodóan a fiatal énekes, és hozzátette, nem adja fel az álmait, sokat tanult a versenyből.
„Rájöttem, hogy egyáltalán nincs kondim. Erre tréningeznem kell magam, akár futás közben énekelni vagy valami hasonló” – tette hozzá Patrik.