Zajlik az élet Rák Kati körül. A művésznőnek alig marad ideje magára mostanság.
Az Éjjel-Nappal Budapest egykori „Zsófi-ja”, Kovács Dóri pár éve Marakeshben, a Közel-Kelet legnagyobb bevásárlóközpontjának megnyitóján egy exkluzív divatbemutató keretén belül lépett színpadra modellként. A show fő szenzációja a világsztár énekesnő…
Bíró Ica élete első gokartozása nem indult túl szerencsésen, hiszen a nagy sebesség miatt falnak ütközött a SportVerda forgatása közben. A csinos sportoló kisebb karcolásokkal megúszta a balesetet, majd újult…
Meghallgatást nyert a Szulejmán egykori sztárjának imája. MeryemUzerli magányos várandósságának idején azt mondta, bízik benne, hogy Isten segítségével megtalálja a férfit, aki értékeli a szívét. És lám, mostanra begyógyultak a…
Sokkolta a rajongókat a hír, amikor az Edda Művek frontemberét életveszélyes aranyérvérzéssel kórházba szállították, majd súlyos műtéten esett át. Nagy fájdalmak közepette lábadozott, miközben – szerinte – a lelke is…
Megjelent Polgár Peti legújabb dala és videoklipje, a Minden héten falunap, melyben igazi sztárparádé látható. A Macskajaj hangulatú őrületben feltűnik Ihos József (Kató néni), aki felrobban egy kerti wc-ben, Jolly,…
/* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-priority:99; mso-style-qformat:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin-top:0cm; mso-para-margin-right:0cm; mso-para-margin-bottom:10.0pt; mso-para-margin-left:0cm; line-height:115%; mso-pagination:widow-orphan; font-size:11.0pt; font-family:"Calibri","sans-serif"; mso-ascii-font-family:Calibri; mso-ascii-theme-font:minor-latin; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";…
Czanik Balázs különleges edzést tartott a VI. Magyar Világtalálkozó Szépe döntőseinek, hogy remek formába kerüljenek a szépségversenyre. A lányok nem gondolták, hogy capoeira aerobic megteremtője ennyire kíméletlen lesz velük.
Vastag Tamás már három éve rajong Saci kutyáért, akit legtöbbször Sacikának becéz.
Az énekes és felesége hivatalosan is családtaggá fogadta Kleopátrát, az egyéves kiskutyát, akit szó szerint a haláltól mentettek meg három hetes korában.