Hihetetlen, hogy az Apostol együttes énekese január 26-án már a 74. születésnapját ünnepli. Bámulatosan aktív, korábbi súlyos szívbetegsége óta a legkomolyabban veszi az egészséges életmódot. Mindebben a felesége, Alice segíti,…
Sokan ismerik az érzést, amikor örömkönnyeket ejtünk. Így volt ezzel a közelmúltban Mentős Laci is, aki el sem hitte, hogy végre kezébe foghatta első nagylemezét.
Zajlik az élet Rák Kati körül. A művésznőnek alig marad ideje magára mostanság.
Az Éjjel-Nappal Budapest egykori „Zsófi-ja”, Kovács Dóri pár éve Marakeshben, a Közel-Kelet legnagyobb bevásárlóközpontjának megnyitóján egy exkluzív divatbemutató keretén belül lépett színpadra modellként. A show fő szenzációja a világsztár énekesnő…
Bíró Ica élete első gokartozása nem indult túl szerencsésen, hiszen a nagy sebesség miatt falnak ütközött a SportVerda forgatása közben. A csinos sportoló kisebb karcolásokkal megúszta a balesetet, majd újult…
Meghallgatást nyert a Szulejmán egykori sztárjának imája. MeryemUzerli magányos várandósságának idején azt mondta, bízik benne, hogy Isten segítségével megtalálja a férfit, aki értékeli a szívét. És lám, mostanra begyógyultak a…
Sokkolta a rajongókat a hír, amikor az Edda Művek frontemberét életveszélyes aranyérvérzéssel kórházba szállították, majd súlyos műtéten esett át. Nagy fájdalmak közepette lábadozott, miközben – szerinte – a lelke is…
Megjelent Polgár Peti legújabb dala és videoklipje, a Minden héten falunap, melyben igazi sztárparádé látható. A Macskajaj hangulatú őrületben feltűnik Ihos József (Kató néni), aki felrobban egy kerti wc-ben, Jolly,…
/* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-priority:99; mso-style-qformat:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin-top:0cm; mso-para-margin-right:0cm; mso-para-margin-bottom:10.0pt; mso-para-margin-left:0cm; line-height:115%; mso-pagination:widow-orphan; font-size:11.0pt; font-family:"Calibri","sans-serif"; mso-ascii-font-family:Calibri; mso-ascii-theme-font:minor-latin; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";…
Czanik Balázs különleges edzést tartott a VI. Magyar Világtalálkozó Szépe döntőseinek, hogy remek formába kerüljenek a szépségversenyre. A lányok nem gondolták, hogy capoeira aerobic megteremtője ennyire kíméletlen lesz velük.