Attila szeretetteli környezetbe született Miskolcon, kisfiúként főként édesanyjával alakult ki szoros köteléke, amely máig eltéphetetlen. Bár a mama öt éve eltávozott, fia továbbra is érzi szerető-óvó jelenlétét. Kíváncsisággal megáldott gyermekként Attilát minden érdekelte.
– Édesanyám szerint szerettem néha szappant eszegetni és a homokot is rendszeresen megkóstoltam a játszótéren – nevetett a zenész. – Mivel nagyon szeretett, azonnal megbocsájtotta a csínytevéseimet. Aranyos kisgyerek voltam, barátságos természetű, szerettem beszélgetni másokkal, engem már akkor minden érdekelt! Például jó volt vele lenni a konyhában, amikor főzött-sütött, mert szívesen kuktáskodtam. Néha együtt gyúrtuk a tésztát, közben szólt a Pacsirta rádió, és mi énekeltünk. Tizenéves koromra minden nótát, operettet kívülről fújtam, amit csak sugárzott a rádió, a Hajmási Pétertől az Akácos útig. Valószínűleg akkor kezdett belém ivódni az a zene iránti mérhetetlen szeretet, szenvedély, ami később meghatározója lett az életemnek. Ötévesen problémák lettek a hallásommal, többször fel kellett szúrni a fülemet. Amikor tizenkét éves koromban kivették a mandulámat, vége lett a kínlódásnak. Azóta sincs gond a hallásommal, bár hangfalak között élem az életem. Anyának nagyon szép hangja volt, és apámnak is. Emlékszem, tinédzserkoromban megbütykölte az antennát úgy, hogy fogni tudjam a Szabad Európa Rádió adásait, amikben már Rolling Stonest, Who-t, Beatlest meg a többi csodát hallgattam. Aztán elindult minden…
A teljes cikk a szeptemberi lapszámunkban olvasható!
