Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast

A Blue Melody zenekar két és fél évtized után újul meg

25. születésnapját ünnepli idén a Blue Melody zenekar, ami bár hosszúnak tűnhet, de Kiss Emil és Herbai Zsolt számára szinte elrepült ez az idő. És aki azt hinné, hogy két és fél évtized után már nem lehet megújulni, az nagyobbat nem is tévedhetne.

 

Emil most a Sztár Limonádénak mesélt arról, hogy milyen nagy terveik vannak erre az évre, és hogy honnan tudnak inspirálódni ennyi év után. Kiss Emil és Herbai Zsolt ma is ugyanazzal a lendülettel és odaadással lépnek színpadra, mint 25 évvel ezelőtt, valami mégis megváltozott. Emil szerint egyre nehezebb eljutniuk az emberekhez, de ők nem adják fel, inkább kiadnak egy vadonatúj lemezt csak saját dalokkal, amire eddig nem volt példa.

„Szeretnénk a fiatalokat is megfogni”
Idén lettünk 25 évesek, ugyanis 2000-ben alakult a zenekar, és emiatt úgy gondoltuk, hogy ebben az évben teljesen új, saját dalokkal lepjük meg a közönséget. Emellett úgy érezzük, hogy manapság egyre nehezebb kimozdítani az embereket otthonról, de talán a saját dalok miatt szívesebben eljönnek egy-egy koncertre, mint ha csak feldolgozásokat csinálunk továbbra is. Végül úgy alakult, hogy ezt a 25 évet megünnepelve kiadunk egy komplett 13-14 dalos CD-t. Ezzel a lemezzel a mulatós rajongók mellett szeretnénk a fiatalokat is megfogni, ezért lesz néhány olyan szám is, ami egy kicsit poposabb” – mesélte Kiss Emil.

A Blue Melody dalai a való életről szólnak
A most megjelenő Tavaszi zsongás 2025 válogatásalbum a Trimedio sztárjaival című lemezen ugyan még nem egy új dallal, hanem egy régebbi kedvenccel találkozhatnak a rajongók. Ennek a dalnak ráadásul története van, ami a Blue Melody esetében nem újdonság, hiszen amikor csak lehet, valódi történetekből inspirálódnak.
A válogatáslemezen szereplő, Hullócsillag című dalunknak elég vicces a története, ugyanis ezt egy konkrét eset inspirálta. A történet abból indult ki, hogy két éve, amikor voltunk egy fesztiválon fellépni, egy ismerősünk éppen hazafelé tartott egy céges rendezvényről, és útba esett neki, ezért benézett a fesztiválra. Végül annyira jól érezte magát, hogy egész estig ott maradt, és a fellépés után megkért minket, hogy vigyük haza magunkkal, mert sokkal jobban járna, mintha a felesége jönne érte. És ebből a vicces történetből indult a dal is, ami a haverokról, iszogatásról szól, na meg hogy mindegy ki viszi haza az illetőt, csak ne a felesége. Ez egy tipikus, jó hangulatú mulatós dal, hiszen ebben a műfajban gyakran előkerül az italozás témája és a házasság is.