Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Beszkid József: Anyagilag nem készültem fel a harmadik hullámra

Beszkid József

Az énekes 18 éves kora óta ír dalokat, mindeddig azonban nem énekelte fel nagyközönségnek ezeket. „Én inkább másoknak írok dalokat, illetve a zenekarommal zenélek, saját dalt énekelni még nem igen hallhattak az emberek. A válogatásalbumra azonban nem mondhattam nemet” – kezdte Józsi, akinek a Közmunkásnak alacsony a bére című slágere található meg a CD-n, melyet Rácz Rolanddal közösen írtak.

Az énekes elképzelhetőnek tartja, hogy a jövőben többször is megmutatja énekhangját 1-1 dal erejéig, a mostani időszakban ugyanis bőven van ideje alkotni.

„Ez az időszak most csak a dalírásról szól. Fontos, hogy legyenek új slágerek, hiszen ki tudja, mikor lehet újra fellépni, addig pedig jogdíjakból élek. Az első és második hullámra felkészültem anyagilag, a harmadikkal viszont már nem számoltam. Ettől függetlenül vannak tartalékaim, és amint lehet, újra a színpadon fogok játszani” – tette hozzá.