A húszéves Blue Melody zenekar a Sztár Limonádé Sztárparádé 2025 albumán mutatja be ikonikus daluk, a Fáj az álom új verzióját. Kiss Emil, a zenekar énekese szerint most jött el az idő, hogy a saját dalaikkal lépjenek szintet és meghódítsák a közönséget.
A Blue Melody zenekar húsz éve van a pályán, és ez idő alatt számtalan bulit, esküvőt és koncertet végigjátszottak, miközben fokozatosan formálták egyedi zenei világukat. Kiss Emil, a formáció énekese most visszatekintett a kezdetekre.
Egy dal, ami nem engedi felejteni
„Amikor 2005-ben megalakult a zenekar, Herbai Zsolt barátommal úgy vágtunk bele, hogy legyen ez egy lehetőség arra, hogy, megvalósítsuk a saját zenei gondolatainkat és világunkat. Az egyik első közös dalunk volt a Fáj az álom, amely Zsolt szövegéből született. A dal egy szakítás fájdalmáról szól. Pontosan azt az állapotot ragadja meg, amikor már tudod, hogy vége, de még képtelen vagy elengedni. Azt hiszem, mindannyian átéltünk már ilyen helyzetet, ezért is olyan időtálló ez a szám. Az új változat, amely a Sztárparádé 2025 albumra került, modernebb hangszerelést kapott. Új színt vittünk bele, miközben megtartottuk az eredeti érzelmi mélységét. Reméljük, hogy az új verzió eléri a régi és az új rajongóink szívét is” – mondta a Sztár Limonádénak Emil, aki azt is megsúgta, hogy 2025-ben egy új időszámítás kezdődik a Blue Melody életében.
„Ideje kilépni a bulizenekarok világából”
Az évek során a Blue Melody főként feldolgozásokkal és ismert slágerekkel szórakoztatta a közönségét. Most azonban fordulóponthoz érkeztek. „Mindig is szerettünk volna több saját dalt írni, de eddig nem volt meg rá a megfelelő idő vagy energia. Most úgy érezzük, hogy eljött az idő, hogy a Blue Melody valóban megmutassa, mire képes. A 2025-ös évet a saját zenéinknek szenteljük” – meséli Emil. A zenekar egy 14 dalból álló nagylemezzel készül, amely várhatóan az év második felében jelenik meg.
„Szeretnénk, ha a koncertjeinken a közönség nemcsak a kedvenc feldolgozásaikra, hanem a saját számainkra is kíváncsi lenne. Ez egy nagy lépés számunkra, hiszen eddig leginkább a bulizenekarok világában mozogtunk, de most már úgy gondoljuk, hogy kinőttük ezt” – fogalmazott a szerző, előadó. A zenekar 2025-ben tévés és rádiós megjelenéseket is tervez, hogy minél több emberhez eljussanak a dalaik. „Az a célunk, hogy a Blue Melody ne csak egy szórakoztató zenekar legyen, hanem egy olyan formáció, amelynek saját, emlékezetes dalai vannak. Ez egy izgalmas kihívás, és bízunk benne, hogy a közönség szeretettel fogadja majd az új irányt” – mondta Kiss Emil.