Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Dudar Feri: Most nagy segítség az, ha több lábon áll az ember!

Dudar Feri édesapját gyászolja

Dudar Feri is helyet kapott a mostani válogatáslemezen.

Először is köszönöm a Trimedio csapatának, hogy helyet kaphattam a Húzzad neki prímás című dalommal a Pinceparti válogatásalbumon. Ez egy teljesen saját szerzemény, lendületes, jókedvű mulatós dal. Ennek a dalnak a szövegét és a zenéjét is én szereztem. Ismert lehet már az olvasóknak, hiszen többször is hallható volt már a televízióban, például a Pinceparti műsorban. Szerencsére a műsorvezetővel, Tomival nagyon jó a kapcsolatom, hiszen zenei téren kollégák is vagyunk, mindketten zenélünk is az éneklés mellett” – kezdte a Sztár Limonádénak Feri és elárulta azt is, hogy ő ebben a mostani helyzetben hogy tudja megállni a helyét.

Nem egyszerű az előadók helyzete, főként azok a kollégák, akik csak a zenéből élnek, nekik a legnehezebb. Most nagy segítség az, ha több lábon áll az ember, bár így sem egyszerű a mi szakmánk! Nagyon bízom abban, hogy minél hamarabb vége lesz ennek a vírusos helyzetnek, és visszaáll minden a régi kerékvágásba” – mondta az énekes, aki annak viszont nagyon örül, hogy végre több időt tölthet a családjával.

Ebben a roppant nehéz helyzetben csak annyi a jó, hogy sokkal több időm jut a családomra. Így a hétvégéim szabadok, itthon lehetek a feleségemmel, és a kislányommal. Hét közben ugyanúgy telnek a napjaim, mint eddig, hiszen sokan tudják, hogy mi családi gazdálkodásból élünk, földekkel foglalkozunk. Itt a tavasz, indulnak a tavaszi munkák a földeken…” – árulta el Dudar Feri, aki végül jó egészséget kívánt mindenkinek!