Egy hetet töltött a gyönyörű színésznő férjével a piramisok országában. Utazásuknak nem csak az egzotikus ország felfedezése volt a célja, hanem egy kiállításmegnyitóra is hivatalosak voltak, ahol Richárd divatfotóit mutatták be.
Madár Vera és kedvese utazásának különleges magyar vonatkozása is volt: hiszen a Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központ Kairó által rendezett divatfotó kiállításmegnyitójára voltak hivatalosak, ahol férje, Richárd, mint magyar fotográfus munkáit mutatták be.
Madár Vera a sivatagban Aladinnal találkozott
A színésznő a kiállításmegnyitón egy félórás minikoncertet adott, aminek szintén nagy sikere volt.
– A repülőutunk izgalmas volt, pontosabban, az volt izgalmas, hogy odaérünk-e időben – mesélte nevetve a Sztár Limonádénak Vera. – Nekem előtte több előadásom volt, az utolsóról hajnalban érkeztem haza, lezuhanyoztam, aludtam két órát és már mennünk is kellett. Szerencsére kiértünk időben, én alig vártam, hogy leszálljunk, mert még sosem jártam Egyiptomban, Richárd már többször volt. Engem teljesen lenyűgözött minden, nyilván az időjárás már alapból, de az épületek, az emberek, az isteni ételek, bármikor visszamennék. Meg is beszéltük a férjemmel, hogy visszatérünk még, mert ennyi idő alatt nem lehet mindent megnézni. Mondanom sem kell, hogy nem maradhatott ki a tevegelés a sivatagban, fantasztikus és vicces kaland volt.
A népszerű sztár azt is nevetve mesélte, hogy a gyönyörű tevének, akinek a hátán ült, Micky Mouse a neve.
– A gazdáját pedig Aladinnak, most komolyan, nem tudom, hogy csak a turisták kedvéért, vagy tényleg ez a férfi neve, de nagyon vicces volt. Egyébként én teljesen odáig meg vissza lettem Mickyért, annyira kedves jószág és Aladin úgy tekint rá, mint a gyerekére, látszott, hogy milyen fantasztikus kapcsolat van köztük! Megígértem nekik is, hogy még találkozunk.
Retteg a repüléstől
A Liszt Intézet szervezésében a magyar művészválogatott barátságos meccset játszott a kinti foci csapattal. A mérkőzésnek 6-3 lett a vége, Madár Vera és férje is kaptak egy tiszteletbeli aranyérmet.
– Mondanom sem kell, én azzal az éremmel a nyakamban akartam átmenni a vámellenőrzésen, de kis túlzással majdnem lecsuktak. Nagyon nézték, kérdezték is, hogy honnan van, meg hogy aranyból van-e. De persze aztán látták, hogy veszélytelen vagyok.
S ha nem lett volna elég a vámos kaland, újabb izgalom akadt már bent a repülőtér várójában.
– Imádok utazni, de rettegek a repüléstől. Így mindenki el tudja képzelni, hogy mit éreztem, amikor arra lettem figyelmes várakozás közben, hogy az egyik nagy monitoron, a National Geographic egyik légi katasztrófákról szóló dokumentumfilmjét vetítették. Láttam, ahogy becsapódnak a gépek a földbe, ahogy a kiégett gép, lebeg a tengerben, stb. Az összes rémálmomat láttam a filmen. Hát gondoltam ezt, ezt nem hiszem el, mindezt a felszállás előtt! De aztán Richárd megnyugtatott és végül nem volt semmi gond a hazaúton, jó volt megérkezni – fejezte be az élménybeszámolót Madár Vera.
Fotó: Landor Richárd