Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Jolly: Egyáltalán nem vagyunk féltékenyek egymásra

Az énekes és párja, Szuperák Barbara két éve élnek már együtt, szerelmüket és a köztük lévő szövetséget pedig a TV2 Drágám, add az életed! című műsorában tették próbára. Jolly nagyon büszke kedvesére a játékban nyújtott teljesítménye és zenei karrierje miatt. Barbara ugyanis elkezdett énekelni, és már egyre több fellépése van.

 

A TV2 páros gameshowjában a sztárpárok között a népszerű mulatós zenész és szerelme is megmérettették magukat.

„Nagyon élveztük a műsort. Amióta együtt vagyunk, nem volt még ilyen produkcióban részünk, ezért új élmény volt a számunkra. A versenytársainkkal is hamar megtaláltuk a közös hangot és a végére megszerettük egymást. Nem vetélytársként tekintettünk a többiekre, sőt hangosan szurkoltunk és biztattuk azt, aki éppen csinálta a feladatot. Jó hangulatban telt a forgatás, és élveztük a versenyt” – kezdte lapunknak az énekes, aki szerint párja még nála is jobban teljesített.

„Igyekeztem a lehető legtöbbet kihozni magamból, de Barbi még rátermettebb volt. Nagyon okosan és ügyesen licitált, tudta, hogy milyen játékok mennek majd nekem. Amikor pedig ő csinálta a feladatokat, akkor is mindent beleadott – a fizikai, ügyességi és logikai próbatételeket is jól vette. Nagyon büszke voltam rá.”

„A mi kapcsolatunk alapja az őszinteség, nincs egymás előtt semmi titkolni valónk”

Jollyt egyáltalán nem lepte meg párja viselkedése a műsorban, hiszen az elmúlt két évben jól kiismerték egymást.

„Pont úgy vette az akadályokat, ahogyan én azt vártam. A mi kapcsolatunk alapja az őszinteség, nincs egymás előtt semmi titkolni valónk. Annyira kiismertük már egymást, hogy tudjuk milyen helyzetben, hogyan reagál vagy mit gondol a másik. Jó érzés egy olyan kapcsolatban élni, ahol nem kell megjátszani magamat, mert úgy fogad el a párom, ahogy vagyok. Ez nálunk nagyon jól működik. Én is így állok Barbihoz, mindent szeretek benne, még azt a néhány hibáját is. Valóban úgy érzem, hogy mi egymásnak lettünk teremtve” – hangsúlyozta az énekes, akinek bár sok fellépése van idén nyárra, így is szakít majd időt a pihenésre szerelmével.

„Rengeteg koncertünk lesz, de úgy alakítottuk a munkát, hogy néhányszor el tudjunk szökni pár napra Horvátországba. Imádjuk a napfényt és a tengert, ott tudunk igazán pihenni, feltöltődni és romantikázni. A munka miatt most hosszabb nyaralásra nem tudunk elmenni, de őszre tervezünk egy nagyobb vakációt, valami távolabbi, egzotikus szigetre.”

„Büszke vagyok arra, hogy ilyen gyönyörű, dekoratív lány az én szerelmem”

A pár a munkába is egyre gyakrabban jár együtt, Barbi ugyanis elindította zenei karrierjét.

„Már akkor is énekelt, amikor még nem ismertük egymást, de most komolyabban is elkezdett ezzel foglalkozni. Igyekszem neki segíteni, tanácsokkal ellátni, de nem szólok bele, hogy ezekből ő mit fogad meg és hasznosít. Szerintem nagyon tehetséges, talpraesett lány, aki ebben a szakmában is megállja a helyét. Egyre több fellépése van, amiket igyekszünk egymáshoz igazítani. Vannak önálló felkérései, de többségében együtt megyünk az adott rendezvényre, ahol mind a ketten önálló műsort adunk” – folytatja az énekes.

Jolly kedvesének is szép számmal akadnak már rajongói, köztük természetesen férfiak is.

„Egyáltalán nem vagyunk egymásra emiatt féltékenyek, hiszen mind a ketten tudjuk, hogy ez a munkánkkal jár. Az utcán is gyakran megfordulnak a párom után, de ez engem nem igazán zavar. Inkább büszke vagyok arra, hogy ilyen gyönyörű, dekoratív lány az én szerelmem. Maximálisan megbízunk egymásban, és soha nem adunk arra okot, hogy a másikban bármilyen gyanakvás felmerüljön.”

Fotó: TV2