A TV2 Dancing with the Stars ítésze hároméves korától kezdve táncos akart lenni, álmai elérésében pedig szülei is mindenben támogatták. Édesanyja mozgássérültként inkább lelkileg segítette, édesapja viszont minden egyes próbán, fellépésen, versenyen mellette volt. Nagyon közel álltak egymáshoz, Csanádot ezért is viselte meg annyira, amikor tíz évvel ezelőtt elvesztette őt.
Az első évadhoz hasonlóan Kováts Gergely Csanád idén is kritikus szemmel, de jószándékkal pontozza szombat esténként a sztárok és profi táncpartnereik produkcióit a TV2 táncos showműsorában.
„Nem tartom magam szigorú zsűrinek, hiszen én adtam idén az első tíz pontot. Sosem csak a tökéletes tartásokat és lépéseket figyelem, hanem azt is, hogy az adott produkció mennyire volt szórakoztató, humoros vagy éppen érzelmes, és hogy milyen történetet mesél el. Úgy gondolom, a zsűriben mindenkinek megvan a maga feladata, és én vagyok az a személy, aki a szakmaiságot képviseli, így elkerülhetetlen, hogy ilyen szempontból is értékeljem táncokat” – kezdi a Sztár Limonádénak a táncművész, aki úgy érzi, társaival az idei évadra sokkal jobban összehangolódtak, még jobb közöttük a kémia, és ez a képernyőn keresztül is átjön a nézők számára.
„Úgy éreztem, végre eljött a várva várt pillanat”
A Dancing with the Stars ítésze régóta várt arra, hogy egy ilyen nagyszabású showműsorba szerepelhessen.
„Amikor ötödszörre is showtánc bajnok lettem, reménykedtem benne, hogy ezzel a teljesítménnyel nagyobb figyelmet kapok a médiától és az emberektől. Arra is nagyon vágytam, hogy egy ilyen nagyszabású showműsorban zsűrizhessek, mert úgy gondoltam a szakmai múltammal, elismeréseimmel és a színházban szerzett tapasztalataimmal talán jó lennék benne. Nagyon örültem, amikor tavaly jött a telefon a felkéréssel, úgy éreztem, végre eljött a várva várt pillanat. Azt viszont nem gondoltam volna, hogy ennyire élvezni fogom, és ilyen nagyszerű produkciókat láthatok majd. Az emberben mindig vannak fenntartások és elképzelések arról, hogy ki, hogy teljesít majd, de idén is már most rengetegen okoztak meglepetést. Nem is sejtettem, hogy Kinizsi Ottó vagy Kamarás Iván ilyen jó lesz, de Tóth Andit is meg kell említenem, aki bizony profikat megszégyenítő módon mozog a parketten” – mondja Csanád, aki hároméves kora óta rajong a táncért, és ebben az első perctől kezdve szerettei is támogatták.
„A szüleim mindent megtettek azért, hogy a legjobb iskolákban a legnagyobb mesterektől tanulhassak”
„Nálam is megvoltak a klasszikus gyerekkori vágyak, hogy majd rendőr és űrhajós szeretnék lenni, de a tánc iránti szeretetem és rajongásom sose változott. Pontosan emlékszem arra a momentumra, amikor bevésődött nekem ez az egész. Kisgyerekként otthon néztük a televíziót és éppen egy breakversenyt adtak. Tátott szájjal és csillogó szemekkel néztem, azt hiszem, akkor pecsételődött meg a sorsom. Akkor ki is jelentettem, hogy ezt akarom csinálni. Először senki nem vett komolyan, de idővel rájöttek, hogy nagyon is komolyan gondolom. Ezek után a szüleim mindent megtettek azért, hogy a legjobb iskolákban a legnagyobb mesterektől, szakemberektől tanulhassak. Miattam feladták az addigi életüket és Pécsről felköltöztek Budapestre – ezért örökké hálás leszek nekik. Édesanyámnak a negyedik gyermeke vagyok, és egy időben a nővéreim is foglalkoztak művészettel, úgyhogy számára nem volt újdonság ez a világ. Édesapámnak viszont én voltam az első, és bár nagyon távolt állt tőle ez az egész, mindenhová elkísért, és amiben csak tudott, segítette a karrieremet” – idézi fel a múltat a Megatánc egykori győztese, aki felnőttként is nagyon közel áll a szüleihez.
„Édesapámat sajnos 2011-ben elveszítettük, ami engem és édesanyámat is nagyon megviselt. Akkor nőttem fel igazán. Azóta én vagyok a férfi a háznál, és a nap 24 órájában támogatom édesanyámat, aki kétéves kora óta szenved gyermekkori paralízisben. Ezzel a betegséggel is teljes életet tudott élni, de három éve kerekesszékbe került és a segítségemre szorul. Számomra ez nem teher, nagyon szívesen segítek neki, mert annak idején ő és édesapám is mindent megtettek értem. Most ezt viszonzom neki.”
