A tehetséges énekesnő hihetetlen energiával néz az idei nyár elé, hiszen pár hónapos kényszerpihenője alatt, alig várta, hogy visszatérhessen a színpadra. Erre az erőre persze szüksége is lesz ennyi fellépés mellett, bár elmondása szerint ő ezt egyáltalán nem munkaként fogja fel.
Jakab Cintia énekesnőként, táncoktatóként és feleségként igyekszik helytállni a mindennapokban, és úgy tűnik, ez nagyon jól is megy neki. A tehetséges énekesnő ismét egy sűrű nyári szezon elé néz, amit a lábtöréssel járó kényszer pihenő után már alig vár. Cintia most arról mesélt a Sztár Limonádénak, hogy hogyan tudja megtartani az egyensúlyt egy ilyen pörgős időszakban.
„Tavaly ősszel volt egy lábtörésem, ami miatt néhány fellépést le kellett mondanom. Lelkileg nagyon megviselt ez az egész. Mondhatni örökmozgó vagyok, mindig megyek, tánctanárként is dolgozom, szóval borzasztó volt, hogy majdnem két hónapig otthon kellett feküdnöm, ugyanis a saroktörés miatt csak fekvőgipszet kaphattam. De az biztos, hogy így idén dupla annyi energiával állok színpadra” – kezdte.
Persze az énekesnőnek szüksége is lesz erre a hatalmas lendületre, hiszen rengeteg helyre várják.
„Szerencsére a nyári szezon elég pörgős lesz, mert folyamatosan jönnek a felkérések különböző helyszínekről. Ismét lesz lehetőségem Szlovákiában és Szerbiában is fellépni például. De nem bánom, ha sok a munka, imádom ezt csinálni, és járni az országot, az pedig különösen nagy élmény, hogy külföldre is hívnak” – mesélte.
„Családi vállalkozás”
A sok munka mellett Cintiának azért a szeretteire is jut ideje. A férje hű társaként, na meg sofőrjeként mindenhová vele tart, így egy-egy koncert számukra kirándulás is.
„Szerencsére a férjem nagyon támogató ezekben a sűrűbb időszakokban is, mindig jön velem, hiszen ő a sofőröm, de nagyon élvezi, mert szebbnél szebb tájakon járunk, és mindig új helyeket ismerünk meg. Ezen kívül a menedzselésemet a szüleim vállalták magukra, tehát édesanyám beszél a helyszínekkel, és szervezi a fellépéseket. Kicsit úgy működünk, mint egy családi vállalkozás” – árulta el.
Kell az egyensúly
„Próbálom megtalálni az egyensúlyt a munka és a pihenés között, igaz, nekem egy fellépés nem fáradtság, hiszen a közönségemtől kapom ezt a rengeteg energiát. Az oktatás pedig inkább kikapcsolódás számomra, mint munka” – vallotta be Cinti.
„De azt is mindig próbáljuk megoldani, hogy a nyári időszakba egy nyaralás is beleférjen, bár ez általában csak az utolsó pillanatban dől el, amikor látjuk, hogy hol van néhány szabadnap a fellépések között. Ilyenkor általában külföldre megyünk, tavaly Tenerifén voltunk, előtte pedig Olaszországban, mert akkor volt kint egy fellépésem is. Zenészként ezt csak így lehet megoldani, de ez minket nem zavar” – tette még hozzá.