A mulatós szakmában Liszter Sándor neve már 50 éve a minőséget és a zene iránti alázatot képviseli. De hogyan lehet ekkora lendülettel színpadra állni öt évtized után is? Erről maga Liszter Sándor mesélt a Sztár Limonádénak.
A mulatós műfaj zenészei között senkinek sem ismeretlen Liszter Sándor neve, hiszen ahogy ő mondja, mindent átélt már ebben a szakmában, amit csak lehetett. Mint fogalmazott, 50 év sok idő, hát még fél évszázad, de nincs miért panaszkodnia, hiszen a zene, a család és a közönség szeretete hatalmas lendületet ad neki, ami fiatalon tartja.
„Őszintén szólva nincs semmi gondom a korommal, azt sem tudtam, hogy 50 éve vagyok a pályán, csak a családom számolta ki. Nálunk mindenki a muzsikából él, az összes unokám is zenélni tanul, így ehhez hozzá vagyunk szokva, hogy amióta elkezdtem a pályát, én is ebből tartom el a családomat. Csak akkor döbbentem meg igazán, mikor egy cikkben azt olvastam magamról, hogy már egy fél évszázada szórakoztatok. Ez egy kicsit szíven ütött, mert persze 50 év sem kevés, de egy fél évszázad az már valami, annak van a súlya” – kezdte nevetve Liszter Sándor.
„50 évbe rengeteg minden belefér”
„Persze nagyon büszke is vagyok rá, hiszen az egész világot bejártam. Magyarországnak nincs olyan zuga, ahol ne léptem volna fel, a legkisebb falvaktól kezdve, Budapest legnagyobb mulatóiig. Dolgoztam a Moulin Rougeban, a Maximeban, a Savoyban és még sorolhatnám. De a Balatonnak is ismerem minden zeg-zugát, ott szabadtéri műsorokat csináltunk, amihez lóháton érkeztünk meg egy cigánykaravánnal. Fantasztikus volt. Télen pedig Amerikában és Kanadában jártam, a kinti magyarokhoz mentem fellépni. Volt, hogy 3-4 hónapra vagy egy fél évre hívtak, de az is előfordult, hogy csak egy fellépésre, egy kertész bálra, azt sosem felejtem el. 11 éven át csináltam ezt, így ott is megfordultam rengeteg városban, és a szakma nagyjaival koncertezhettem. Sokszor kérdezték is, hogy kint maradok-e, de eszembe sem jutott. Itthon várt a családom, és az az igazság, hogy szerintem a magyar közönségnél nincs jobb” – nosztalgiázott az elismert zenész.
„Szerencsére azt is elmondhatom, hogy annak ellenére, hogy ebbe az 50 évbe rengeteg minden belefér, bukfenc mégsem volt az életemben. Mindig elégedetten jöhettem le a színpadról, és soha nem mondtam le egyetlen fellépést sem” – tette még hozzá.
Az unokák is örökölték a zene szeretetét
Bár nehéz lehet egy ilyen híres édesapával, nagyapával felnőni, de Liszter Sándor családja sosem panaszkodott, sőt mindannyiukra átragadt a zene szeretete.
„A családom is mindig megértő volt. Tudomásul vették, hogy ez vagyok én, és hagytak dolgozni, sőt mindenben segítettek. Olyannyira, hogy ma már az unokám hangosítja a műsoraimat. Bár zenélni is tanul, de hangmérnök szeretne lenni, és amikor csak teheti, iskola mellett jön velem, és segít a hangosításban. Persze ma már egy kicsit aggódnak is értem, így 70 felett, és mondják, hogy talán lejjebb kellene adni, de akinek van egy ilyen hivatásérzete, annak nehéz nemet mondania. De az is igaz, hogy már nem csinálunk 5-6 műsort egy hétvége alatt” – mesélte.
„Magam sem tudom honnan ez a sok energia”
50 év ide vagy oda, az énekes ugyanazzal az örömmel és lendülettel lép színpadra, mint a legelején. Azt is elárulta, honnan meríti az erőt mindehhez.
„Úgy érzem, ez a fajta hivatástudat ad egy bombabiztos energiát ahhoz, hogy útnak induljunk egy-egy fellépésre, és mire ez elfogyna, meglátom a közönséget, a sugárzó arcokat, a szeretetet, amit adnak, és új erőre kapok. Olykor én magam sem tudom honnan ez a sok energia, de úgy érzem, ez egy körforgás, amit adok mindig visszajön hozzám. És azt hiszem, ezt minden előadóművész nevében elmondhatom, hogy amit mi, a közönségtől kapunk, az minket repít!”
