Napsugár Anna, Magyarország első siket énekesnője, a zenei világban, a divatban és a jótékonysági munkában is példaértékű szereplő. Műfajokat ötvöző dalaival és különleges jeltánc-művészetével hidat épít a halló és siket közönség között. Álmairól és 2025-ös terveiről mesélt nekünk.
Napsugár Anna számos, bearanyozódott lemezünkön működött már közre és reméljük, hogy a zeneszerető olvasóink a most megjelent, Sztárparádé 2025 című válogatásalbumunkat is akkora szeretettel fogadják majd a közreműködésével, mint azt tették eddig is! A siket énekesnő most a Sztár Limonádénak mesélt a Rocky Nagyi című legújabb slágere születéséről és persze a 2025-ös évi terveiről is. Merthogy Napsugár Anna sosem pihen, folyton új utakat keres. Mind a zenében, mind a társadalmi szerepvállalásban.
„Újítunk, feszegetjük a határokat, és szeretetet közvetítünk”
„Az elmúlt két évben Pál Zoltán zeneszerzővel dolgozom együtt, és úgy érzem, ez az időszak hatalmas változásokat hozott az életemben” – kezdi Anna. „Több közös dalunk már aranylemezes lett. Szeretném megmutatni, hogy siketen is lehet határtalan kreativitással zenélni, sőt, több műfajt is egy dalon belül összekötni. Ebből született meg például a Rocky Nagyi, ami az első mulatós rock and roll Magyarországon” – mesélte lelkesen az énekesnő, majd folytatta. „A múzsám, Berghoff Melinda inspirált, aki Amerikából tért haza 40 év után, hogy együtt dolgozhassunk. A Rocky Nagyi egy hálaadó dal minden nagymamának, akik mindent megtesznek az unokáikért” – tette hozzá Anna.
„Nagy álmok, újabb célok”
Az énekesnő, ahogy mindig, teli tervekkel áll az új éve elé.
„2025-ben is nagy terveim vannak. Szeretném bővíteni a közös munkát neves énekesekkel, akik a dalaimat éneklik, és új klipeket is készítünk. Álmaim között szerepel, hogy a jeltánc művészete egy nagyjátékfilmben is helyet kapjon. Ez a művészet nemcsak a siket közösségnek fontos, hanem a hallóknak is új szemléletet adhat” – fogalmazott Anna, majd tovább sorolta terveit. „A Donna Fashion és a Napsugár Anna Fashion bemutatóin plus size modellként állok színpadra, mert fontosnak tartom, hogy a telt hölgyek is magabiztosak legyenek. Mi is lehetünk stílusosak és gyönyörűek” – kacsintott az énekesnő, aki számára nagyon fontos a jótékonykodás.
„Tavaly részt vettem a Motoros Mikulás rendezvényen, ahol ajándékokat osztottunk ki beteg gyerekeknek. Látni a mosolyt az arcukon mindennél többet jelent” – tette hozzá Napsugár Anna, aki a mottójával zárta a beszélgetést.
„A siketségem sosem jelentett akadályt abban, hogy elérjem, amit szeretnék. Hiszem, hogy a szeretet és a művészet ereje mindenkit összeköt!”