Nemzetközi bemutatkozási lehetőséget kapott a Charme együttes

Óriási lehetőség előtt áll a Charme együttes. Illetve a nehezén már túl is vannak, hiszen részt vettek egy meghallgatáson, amelyre egy nemzetközi cég invitálta őket. S hogy mi is történt pontosan, illetve mi újság egyébként a fiúk háza táján, arról Jáger Gyula, a csapat énekese számolt be lapunknak.

– Nemzetközi bemutatkozási lehetőséget kapott a Charme együttes. Mit jelent ez pontosan, mivel kerestek meg benneteket?

– Nőnapra szerettük volna meglepni a rajongóinkat egy kis érdekességgel. Egy feldolgozást készítettünk el a ’90-es évek egyik nagy slágerét, a More Than Words című dalt dolgoztuk fel. Ehhez készítettünk egy kis házi videót. Nagyon jó volt a fogadtatása, rengetegen megnézték, megosztották. Ennek köszönhetően akadt ránk egy amerikai streaming cég, a Session Live. Az összes létező fórumon megkerestek, az e-mailtől a messenger-ig. Írták, hogy nagyon tetszik nekik a hangom, az előadásunk. Maga a feldolgozás pedig egy teljesen új dimenzióját fogalmazza meg a dalnak. Számos levelezés után kértek egy élő Google Meet-es interjút tőlünk, ahol élőben szerették volna, hogy mutassunk be nekik pár dalt.

– Nagy felkészülést igényel egy ilyen jellegű felkérés?

– Hihetetlen erőbedobással készültünk az angol interjúra, hiszen egyikünk sem beszél anyanyelvi szinten angolul. Több nemzetközi fellépés után tudom, hogy idegen nyelven konferálni, énekelni nem ugyanaz, mint saját nyelvünkön megszólalni. Az énekléssel érzéseket közvetítünk, aminek a szöveg szerves részét képezi. Nem lehet félvállról venni, a közönség nem érezheti, hogy az előadás, – ének-szöveg – nincs összhangban. Készítettünk egy kis videót is, amire angol narrálással felmondtam a Charme együttes történetét. Aztán elérkezett a pillanat, bejelentkeztünk élőben. A túloldalon lévő fiatalember, aki mellett egy csapat volt, rögtön meglepett minket. Igazából semmiféle udvariassági kör nem érdekelte őket, sem a videónk, sem a külön-külön bemutatkozásunk. Egyet akartak, ott és akkor zenéljünk. Egy szál gitárral, mindenféle hangosítás nélkül. A pillanat törtrésze alatt került le rólam a teher, hogy nem kellett kérdésekre válaszolgatni, hanem a lényegre tértek. (nevet) Mint hal a vízben, úgy lubickoltunk, hiszen újra zenélhettünk. Nagyon tetszett neki, nekik az előadásunk, pedig 2 magyar dalunkat is bemutattuk a More than words mellett, amiket nem érthettek. Hatalmas taps közepette közölték, üdvözölnek minket a Session Live nagy csapatában. Ez 150 ország több mint 30 millió emberét jelenti. Nyilván azok fognak majd látni minket, akik megveszik a jegyet a stream koncertre, de úgy gondolom, ez is egy újabb platform, ahol bemutatkozhatunk, bizonyíthatunk… Számomra a legtöbbet az a fajta profi hozzáállás jelentette, amit ez az amerikai cég képviselt, nem érdekelte őket, hogy itthon mit csináltunk, kik vagyunk, egy érdekelte őket: milyenek vagyunk élőben! Ez az, ami itthon hiányzik…

– Egyébként, hogy vagytok? Hogyan telnek a mindennapjaitok?

– Köszönjük szépen, nagyon jól vagyunk. Éljük a békés családi életünket. Én Ildivel sokat kirándulok, kutyázom, kertészkedem, Atti is a párjával nagyon boldogan éldegél. Ők is sokat kirándulnak.

A teljes cikk a júniusi lapszámunkban olvasható!