Zalatnay Sarolta számára egy hosszú évek óta dédelgetett álma válik valóra azzal, hogy hamarosan mozi és egyben művészfilm készül az életéből. Az élő legenda ugyanakkor kemény harcra készül önmagával a
Lorenzo új műsort indított, melyben ismert és feltörekvő zenészeknek egyaránt lehetőséget ad arra, hogy megmutathassák a nagyközönségnek új dalaikat és tehetségüket. Az énekesnek korábban is volt hasonló produkciója televízióban, ám
A 76 éves lemezlovasnak idén is tele a naptárja fellépésekkel! Az ország Tibi bácsija ugyanis mint minden évben, idén is ott lesz az ország legnagyobb fesztiváljain, hogy szórakoztassa az idősebb
A katolikus egyházfő látogatása hetek óta tartotta lázban a magyarországi hívőket. Ferenc pápa háromnapos itt tartózkodása véget ért, de a tanulság, amit mindannyian levonhatunk, itt maradt. A Szentatya, ahogyan az
Közelgő 70. születésnapja alkalmából adott interjút a Sztár Limonádénak a mindig tündöklő Csongrádi Kata. A művésznő kortalannak érzi magát, és aki hallja és látja őt a színpadon vagy a magánéletben,
A nők tényleg a rossz fiúkra buknak? Korfanti Feri szerint a lányok nem szeretik, ha egy férfi örökké a szoknyájuk szélén ül. A Trimedio válogatásalbumán erről énekel a színész-énekes. Rossz
Jolly és Szuperák Barbara már 3 éve alkot egy párt, szerelmük pedig töretlen. Együtt tervezik a jövőt, de egyelőre még nem napirendi téma közöttük az eljegyzés és a házasság. Most
Igazán különleges dallal csatlakozott a válogatás CD előadóihoz ShanZone Zolo. Régi-új szerelméről énekel, akivel kacskaringós úton találtak vissza egymáshoz. Az énekes a Sztár Limonádénak mesélte el, mi is történt valójában
Nem igazán úgy indult a 2023 Luigi-nak, ahogy szerette volna. Az énekes fájlalta a hátát, majd kiderült, hogy nagyon magas a vérnyomása. Végül a sürgősségin kötött ki, hetekig kórházi kezelésre
A CAIRO együttes 20 éves múltja bővelkedik érdekes sztorikban. Egy ilyen fonódik legújabb felvételük köré is, mely a Tavaszi zsongás c. válogatásalbumra került. – Különleges története van a most megjelent