Nem is alakulhatna jobban Radics Gigi élete. Az énekesnőre a szerelem is rátalált, arról nem beszélve, hogy az amerikai Billboard slágerlistán olyan helyezést ért el, ami eddig még magyar előadónak…
Bunyós Pityu hosszú évek óta küzd betegségével. Orrpolipjának köszönhetően egy műtéten, és számos kezelésen esett át, ám a gyógyulást mégis feleségének köszönheti. Icu természetgyógyászként, más gyógymódot használva próbált segíteni férjének…
Húzós időszakon van túl Kökény Attila. Az énekes 2018-as évének utolsó hetei megállás nélkül a munkáról szóltak. Az ünnepek alatt volt csak lehetősége egy kis lazításra, melyet szerettei körében töltött.…
Mint ahogy minden évben, ezúttal sem térünk el szokásainktól. Így ezúttal Müller Rózsát arról kérdeztük, mire számíthat Magyarország 2019-ben. Meglepő választ kaptunk a jósnőtől, aki főképp arra figyelmeztet, ha nem…
A híradós gyermekei bármilyen ételt megkóstolhatnak, amit megkívánnak, Antónia nem tiltja őket el semmitől. A barátjuk kifőzdéjében pedig az egész család talál kedvére valót a régimódi, házias ízek között.
Kriszt László rendező-koreográfus 40 éve van jelen hazai színházi életben. Mint fiatal pályakezdő a Színház és Filmművészeti Főiskolán tanult Kazán István osztályában, majd több éves szabadúszás után bekerült a Fővárosi…
A TV2 sztárja decemberi születésűként nincs rosszban a téllel. Rá a hideg hónapok szürkesége sem tud depresszív hatással lenni, az évvégi ünnepeket pedig nemcsak gyerekként várta!
Voksán Virág hat héttel ezelőtt adott életet első gyermekének. Bence azóta bearanyozza szülei minden percét, és az idei karácsony rendkívül fontos a csinos anyuka és párja számára, hiszen ez lesz…
Dorisz járt ezúttal lapunk jósnőjénél. Müller Rózsát nem lepte meg a fiatal lány kedvessége és udvariassága, így picit sem lepődött meg azon, amit a kártyák mutattak, vagyis hogy hamarosan eléri…
Erdélyi Mónika imádja az ünnepeket. Már-már hagyománnyá vált, hogy a Halloween-t is baráti társaságban tölti.