Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Pataki Zita: Ati jobban aggódott a műtétem előtt, mint én

Az RTL Klub időjósa és férje már 9 éve házasok, a köztük lévő szövetséget pedig csak megerősítette a Nyerő Párosban való részvétel, ami alatt mind a ketten sokat tanultak és fejlődtek. Zita a műsor alatt rájött, hogy tényleg mindenben számíthat férjére, Ati nemcsak a játékok alatt, hanem a szeptemberi daganat eltávolító beavatkozása során is végig mellette volt.

 

Október 18-án elindult a Nyerő Páros ötödik évada, ahol a nyolc sztárpár között Pataki Zita és férje, Szárnyas Attila is harcba szállt. A tévést az elmúlt 20 évben a csatorna több reality műsorra is felkérte már, de mindre nemet mondott. Most azonban kivételt tett.

„Egyiket se éreztem olyannak, amiben szívesen részt vennék. A Nyerő Páros korábbi évadait azonban végigszurkoltam, sőt, mindkettőnknek nagyon tetszett ez a műsor. A felkérést meghallva persze még napokig érleltük magunkban a gondolatot. Mind a ketten elmondtuk a pozitívumokat, de a kétségeinket is. Én például nagyon féltettem a férjem, hiszen ő egy civil ember, neki nem ez a megszokott közege. Bár szerepeltünk már együtt egy reality vlogsorozatban, ott mi döntöttük el mikor kapcsoljuk ki a kamerát, mennyit mutatunk magunkból, ott a segítő szándék volt a cél, itt viszont minden lépésünket vették. Végül mind a ketten abban maradtunk, hogy bemegyünk személyes megbeszélésre. Minden alkalommal szépen fokozatosan haladtunk, miközben az egész stáb nagyon segítőkész volt és minden kérdésünkre készséggel válaszoltak. Végül igent mondtunk a felkérésre, amit utólag sem bántunk meg” – kezdi a Sztár Limonádénak a 46 éves időjós, aki úgy érzi, a műsornak köszönhetően még szorosabb lett a köztük lévő szövetség és a harmónia.

„Vannak párok, akikkel igazán jóban lettünk”

„Attól nem féltünk, hogy fogunk tudni a többiekkel együtt élni, mert elég alkalmazkodó és nyitott emberek vagyunk. Mindenkivel könnyen megtaláltuk a közös hangot, de vannak párok, akikkel igazán jóban lettünk, velük azóta is tartjuk a kapcsolatot. Többüknél láttuk, hogy a játékok után akadtak kisebb-nagyobb konfliktusok közöttük, és ilyenkor előfordult, hogy hozzám jöttek a gondjaikkal. Mi nem vitáztunk Atival, nem hibáztattuk egymást, mindig megbeszéltük, hogyan éltük meg közben. Újra előjött, hogy mennyire fontos a kommunikáció, és bármennyire nehéz egy feladat, közben is beszéljünk egymáshoz, erősítsük, bíztassuk egymás! Ugyanakkor előjött a játékos, gyermeki énünk és bizonyosságot nyert az is, hogy tényleg mindenben számíthatunk egymásra.”

„Tudom, hogy a nyugalmam a rendszeres szűrővizsgálatnak köszönhető”

Zita és párja annyira jól működtek együtt, hogy azóta közös előadássorozatot indítottak párok részére.

„Én már régóta tartok kommunikációs előadásokat, tréningeket nagy vállalatoknál. Elhatároztam, hogy ezt szeretném szélesebb körben is csinálni, de a pandémia miatt sajnos ezt eddig nem tudtam megvalósítani. Az elmúlt időszak tapasztalata az, hogy a férjemmel olyan jól tudunk együtt dolgozni, hogy úgy döntöttük: együtt vágunk bele ebbe a projektbe, és a párkapcsolatok témakörében szervezünk rendezvényeket, ahol ketten állunk a színpadon. Túl vagyunk már pár alkalmon, és csak pozitív tapasztalataink vannak” – meséli az időjós, aki nemrég egy beavatkozáson esett át, emiatt néhány hétre a munkából is kiesett.

„Rendszeresen járok szűrővizsgálatokra, mert a felmenőim között sajnos többen rákos megbetegedésben hunytak el, így genetikailag én is hajlamos vagyok rá. Több anyajegyemet elővigyázatosságból el kellett már távolítani. Tavasszal, miután felépültem a koronavírusból, ismét bőrgyógyászhoz fordultam, mert hónapok óta egy aprócska sebes elváltozás volt az orrnyergemen. A vizsgálatok során kiderült, hogy ez bizony basalioma, vagyis egy rosszindulatú rákos daganat. Az orvos megnyugtatott, hogy ne aggódjak, az ilyen elváltozás nem terjed tovább, de amint véget ér az erős napsütéses idő, jobb, ha leműtjük. Nem estem kétségbe, mert igyekszem mindenhez pozitívan állni, és végig azt volt bennem, hogy semmi baj nem lehet. Teljesen higgadt voltam, Ati jobban aggódott a műtétem előtt, mint én. Szeptember közepén volt a beavatkozás, ami után azonnal haza is engedtek. Két hét után vették ki a varratot, alig látszik a heg. Tudom, hogy a nyugalmam a rendszeres szűrővizsgálatnak köszönhető, ezért is tartom fontosnak, hogy felhívjam erre a figyelmet!” – hangsúlyozta Pataki Zita.