Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Poór Péter: Igyekeztem a dolog előnyeit nézni

Poór Péter visszatér a művelődési házakba

A 60-as, 70-es évek egyik legnépszerűbb táncdalénekese, a Fekete vonat, Utánam a vízözön, és sok más sláger előadója ebben a nehéz helyzetben sem dől hátra. Poór Péter fellépések híján otthon dolgozik, ameddig lehetett, még tanítványait is fogadta és még a ház dolgait is egyedül viszi a hátán. Nem panaszkodik, a kötelességtudat viszi előre, talán a koronavírusból is azért épült fel olyan gyorsan, mert nem engedheti meg magának azt a „luxust”, hogy kidőljön. Családtagjai számítanak rá. A 76 éves zenész egyedül látja el szeretett nejét Ilit, aki néhány éve kerekesszékbe kényszerült és anyósát.

„Minden feladat rám hárul, ez a járvány ideje alatt sincs másképp, muszáj elhagynom a házat és emberek közé menni, mert bevásárolok, gyógyszertárba megyek és hivatalos ügyeket intézek, én vagyok a lóti-futi. Hiába hordtam a maszkot, fertőtlenítettem a kezem mindig a kocsiba előre bekészített fertőtlenítővel, valahol elkaptam, ez óhatatlan volt. Először nem éreztem az illatokat, Rózsás Viki partnernőm mondta, hogy menjek el csináltatni egy tesztet. Pozitív lett” – nyilatkozta a Sztár Limonádénak Poór Péter, s így rögtön karanténba kellett zárnia magát.

Betegen a többi betegről is gondoskodnia kellett, közben ügyelni arra, hogy ne fertőzze meg a vele egy háztartásban élőket.

„Nem volt egyszerű, de valahogy csak megoldottuk. Külön helyiségben ettünk, a lakásban is hordtam a maszkot, igyekeztem tartani a kellő távolságot és minden előírást betartani. Örülök, hogy kijöttem belőle, a fürdőszobai illatszerekkel teszteltem a szaglásomat. Lejárt a 10 nap kötelező karantén, nem éreztem magam rosszul, de a biztonság kedvéért újra teszteltettem, ami megint pozitív eredményt hozott, így hát kezdődött elölről a 10 nap” – mondta a zenész, akinek mindössze egyszer volt 37,5 fokos hőemelkedése. Köhögött is, de mint mondja, ez nála nem újdonság, egész pályája alatt allergiával küzdött, amire gyógyszereket szed.

„Igyekeztem a dolog előnyeit nézni, hajszolt életet élek, reggel 6-tól be vagyok fogva késő estig. Most, hogy nem jöttek a tanítványok, elmaradtak az előadások, ami természetesen nem egy jó dolog, ugyanakkor sok időm felszabadult. Dalszövegeket írtam, korábbikat javítgattam, zongoránál kottáztam e dalokat, amik már régóta várattak magukra” – mesélte. Poór Pétertől megtudtuk, hogy a fiatalok közül több családtagja is áteshetett a koronavíruson, jó néhányuknak felment a láza, de komolyabb tünetek nélkül kijöttek a betegségből. 

A legidősebb Tercsi néni, aki a zenész és neje házában élt velük, viszont örök nyugalomra tért. Nem a koronavírust kapta el, már nagyon idős volt az asszony.

„Tercsi néni szegény meghalt. Majdnem 12 évig lakott nálunk, mert mi gondoskodtunk róla. Leállt a szervezete, nem volt hajlandó se enni, se inni. Talán jobb neki így, szép kort élt meg. Anyósom lakik még velünk, aki nemsokára betölti a 98. életévét” – nyilatkozta lapunknak a legendás táncdalénekes.