Radics Márk: Mostanában nehezebben jött az ihlet!

Radics Márk már javában készíti új nagylemezét, amit szeretne még idén megjelentetni. Az új dalok sorra készülnek, épp ezért volt nehéz dolga akkor, amikor ki kellett választania azt az egyet, ami erre a most megjelent válogatásalbumra kerüljön, és amiből klipet is forgasson.

„Nagyon sok új dalt készítettünk mostanában – kezdte Márk a Sztár Limonádénak. – Bár az év eleje kicsit döcögős volt, mondhatni tavasz végéig, de aztán igyekeztem belevetni magam a munkába, hiszen a közönségemet nem szerettem volna ilyen sok ideig új album és új dalok nélkül hagyni. Azonban azt sem akartam, hogy legyen előttünk egy határidő, hogy görcsösen készüljenek az új dalok. Megmondom őszintén, ezután a nehéz, pandémiás időszak után nem is jött gyorsan az ihlet. Amikor viszont egy-egy dal megszületett, nagyon-nagyon elégedett voltam és alig vártam már, hogy megmutathassam mindenkinek” – tette hozzá az fiatal énekes.

„Erre az albumra egy olyan dalt választottam, ami nemrég készült el Keskeny Márk stúdiójában. Ennek én írtam a szövegét és a zenéjét is, de érdekes, hogy kijelenthetem: ilyen hosszú ideig, mondhatni hetekig még sosem készült dalom. Mindig hamarabb megvoltam vele. De sokszor csak ültem felette és egyszerűen nem volt hangulatom befejezni, mindig visszakerült a fiókba. A végeredmény azonban magáért beszél. Nagyon megszerettem a dalt, Márk pedig a hangszereléssel csodálatos munkát végzett” – sorolta Radics Márk, és elárulta azt is, hogy vadonatúj klipje, ami éppen a napokban jelent meg, melyik dalhoz készült.

„Ez a választás is nehéz volt. Tudtam, hogy nagyon sok jó dalt készítettünk Sihell Ferry-vel a nyáron, mégis a legújabbra esett a választásom. Egyértelmű szerintem, hogy mindig az tetszik a legjobban, ami éppen elkészül, ez most sem volt másképp. A klipforgatás előtt egy nappal ezért megváltoztattam a koncepciót és a legújabb „Jó minden érintés” című számhoz készítettük el a videót, ami ez alkalommal egy imidzsklip, és most is, mint eddig, jó barátaimmal, az Eldorado együttes két tagjával Szandrával és Attilával hoztuk létre. Ezúton is köszönöm Szűcs Balázs segítségét, akinek köszönhetően egy csodálatos autót is vezethettem a klipben.”