Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Szacsvay László: „Csak úszkáltunk és bámultuk a gyönyörű csajokat”

A Jászai-díjas színész, Szacsvay László szívhez szóló emlékeket idézett fel a legendás Sportuszodában töltött nyarakról és teniszmeccsekről, miközben megosztotta színházi és filmes terveit. A Halhatatlanok Társulatának örökös tagja mesélt a Valami madarak című nagy sikerű filmről is, amelyben Kizlinger Lillával rabolták el a nézők szívét. A mű egyébként mély társadalmi problémákra világít rá, megérintve az idősek magányos életének aktuális kérdéseit.

Szacsvay László jövőbeli tervei mellett nosztalgikus visszaemlékezésében mesélt a régi idők felejthetetlen Sportuszodájáról.„Hatszáz forint volt egy évre a belépő”
Pillanatnyilag nincsenek nagy terveim, volt társulati ülés, egy előadásban számítanak rám. Három idős színész van a színházunkban, állítólag ebből én vagyok az egyik. (nevet) Úgy néz ki, mindhárman egy darabban fogunk játszani, februárban kezdjük a próbákat, áprilisban pedig premier. Emellett járok ide-oda beszélgetni – hol magam miatt, hol a Valami madarak kapcsán. Felléptem a Sinkó László emlék-esten is, tudja nekem jó barátom volt Laci. Sokat – jaj, mennyit – teniszeztünk együtt. Istenieket röhögtünk a régi Sportuszodában. Akkoriban az maga volt Eldorado. Kispolákkal bementem a szigetre, ott parkoltam a pálya mellett. Hatszáz forint volt egy évre a belépő, teljes uszoda- és teniszpálya használattal. Saját szekrényem volt, ráadásul fillérekért lehetett ebédelni. Volt, hogy reggel kilenc-tíz órától zárásig nem csináltunk mást csak úszkáltunk és bámultuk a gyönyörű csajokat. Nagyon sok nyár telt el így. Egy pár évvel ezelőtt voltam a szigeten, s elmentem megnézni a már említett teniszpályát. Tudja, mi van a helyén? Autóparkoló. Régen én is ott parkoltam, csak akkor még tilos volt. Hát most meg kötelező. (nevet) Sajnálom, hogy kiirtották onnan a teniszt. Régen a Művész SK-ban olyan kiváló emberekkel teniszeztem együtt, mint Ungvári Laci bácsi, Tahi Tóth László, Székhelyi József, vagy a már említett Sinkó László – de napestig sorolhatnám a legendákat” – kezdte lapunknak a Nemzet Színésze.

Óriási siker legutóbbi filmje, a Valami madarak

Lassan egy éve, óriási sikerrel vetítik a hazai mozik a Valami madarak című egész estés nagyjátékfilmet, amelyben Szacsvay társa a tehetséges fiatal színésznő, Kizlinger Lilla.
A forgatás minden kihívása ellenére élvezetes volt, és nagyon jól éreztem magam közben! Az egész stábot megszerettem, és különösen Kizlinger Lillát, aki egy rendkívül tehetséges és szorgalmas fiatal művésznő. Remek párost alkottunk, remélem, hogy ezt a vásznon is érezni lehet. A szerepeink szerint ő épp közmunkát végez, én pedig… kapaszkodjon meg, nyugdíjas vagyok. A két zárkózott, családi sebeket hordozó ember kapcsolata szép lassan bontakozik ki. Az én részem a forgatásból 25 napig tartott, de fogalmam sincs, a többiek mennyi ideig dolgoztak még. A filmet Hevér Dániel egy fiatal, ám rendkívül tehetséges rendező delegálta. Őszintén szólva, fogalmam sincs, hogyan talált rám, de nagyon örülök, hogy a részese lehettem és lehetek a Valami madarak keletkezésének és sikerének. Bár sokat nevetünk a filmen, fontos észben tartani, hogy egy komoly szociális problémát tár fel, ami ma Magyarországon kifejezetten aktuális. A gyerekeknek egyszerűen nincs idejük foglalkozni az idős szüleikkel, így azok vagy magányosan töltik az életük utolsó fejezetét, vagy idősotthonba kerülnek” – mondta a legendás színész.

Fotó: RTL, Czimbal Gyula / MTI, Fortepan / Szalay Zoltán, Fortepan / Németh László Társaság