Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Szikra Judit három évtized után mondhatni a nulláról kezdi a karrierjét

Szikra Judit vagyis Jucus – ahogy zenész körökben, na meg a TikTokon ismerik – már 32 éve énekel, és nincs olyan műfaj, ami ne lenne a kisujjában. Most mégis mondhatni kezdőként elkezdnie felépíteni a karrierjét, ugyanis csak mostanra sikerült bekerülnie a tévézés világába. Erről mesélt most a Sztár Limonádénak.
Jucus egész eddigi életében a zene játszotta a főszerepet, hiszen nap mint nap ezzel kereste a kenyerét énekesnőként. Ennek ellenére eddig mégsem jött a vágyott siker, de valami most megváltozott. Szikra Juditot hamarosan a tévéképernyőkön is láthatják majd, ami reményei szerint új alapokra helyezi a karrierjét. Addig viszont a TikTok-oldalán énekel, ahol bizony már szép számmal akadnak rajongói.
Judit úgy döntött, nem sürget semmit, sőt egy cseppet sem bánja, hogy így alakult az élete, hiszen a legfontosabb, hogy azt csinálhatja, amit igazán szeret.
Bár 32 éve a színpadon állok, de mivel még csak most sikerült bekerülnöm a tévézés világába, így mondhatni most vagyok kezdő a szakmában. Vannak szülinapi partik, lakodalmak, amikre meghívnak zenélni, de egyelőre nincsenek nagy koncertjeim. De én ezt nem bánom, nincs bennem rossz érzés ezzel kapcsolatban, egyszerűen csak most értem be” – kezdte mosolyogva.
Azt érzem, hogy most találtam olyan zenész kollégákat, akik segítettek, és segítenek ebben. Jelenleg Shanzone Zolóval dolgozom együtt, vele énekelek és a lemezre felkerülő dalomat is együtt készítettük. Kíváncsian várom a reakciókat majd, mert egyelőre még nem vetítették le az adásokat, amiben szerepelek, de remélem, több meghívást is kapok majd általa” – vallotta be.

Az internet népe már felfedezte az énekesnőt
TikTokon már elég nagy követőtáborral rendelkezem, és ők nagyon várják, hogy láthassanak a tévében is. Körülbelül heti három-négy alkalommal is bejelentkezek nekik élőben, olyankor pedig 3-4 órákat énekelek nekik. Nem csinálok semmi mást, nem bohóckodok, de így is szeretnek, sőt nagyrészt onnan vannak a felkéréseim is. Azt gondolom, hogy aki jól csinálja, az könnyedén megtalálja a közönségét.”
Jucus ezt tanácsolja a kezdőknek
Az énekesnő persze azt is pontosan tudja, milyen nehéz ez a szakma, ezért elárulta, szerinte mi a legértékesebb tanács, amit egy új énekesnek adhat.
Persze elég sok olyan „énekes” van, akinek nincs meg a tehetsége hozzá, de úgy gondolom, hogy egy ügyes kezdőnek sokat segíthetnek az ilyen platformok, abban, hogy beinduljon a karrierje. Viszont szerintem az egy fontos tanács lehet mindenkinek, aki bele akar vágni az éneklésbe, hogy először nézzen tükörbe, és fogadja meg a környezete kritikáit, mert nem biztos, hogy annyira jó, mint amennyire gondolja” – jelentette ki.
Én mai napig megfogadom az építő jellegű hozzászólásokat, véleményeket, már persze ha olyasvalaki írja, akitől ez hiteles is. Mivel 32 éve vendéglátós zenész vagyok, és minden műfajban énekelek, de még így is tudnak nekem olyasmit mondani, ami új. Persze vannak olyan emberek is, akik csak bántani akarnak, ez eleinte nagyon zavart, de mára ezt elengedtem. Igyekszem humorral kezelni a támadásokat, máshogy talán nem is lehet” – tette még hozzá.