12 évesen egy novemberi napon a szüleit várta az iskola kapujában a sötétben, amikor megtörtént a baj.
„Láttam, hogy közeledik felém két srác és egy lány, de bíztam abban, hogy mivel nem csak fiúk voltak, így nincs félnivalóm – mesélte a Sztár Limonádénak András. – Az egyikük lemaradt, cigit kért tőlem, a nemleges válaszom után pedig rögtön repült is egy pofon. Bár csak egy ütés volt, annyira elég volt, hogy eltörjön az arccsontom. Visszaszaladtam a suliba, az edzőm előtt próbáltam takargatni az arcomat, mert nagyon szégyelltem magam, de addigra már a szemem is bedagadt. Anya bejött, rögtön elsírta magát, másnap nem is mentem suliba, csak harmadnap, de akkor a tanárok is elsírták magukat. Kapucniban voltam, mert annyira szégyelltem magam, hogy évek óta küzdősportolok, de nem tudom megvédeni magamat – nyilván ezt gyerekként másként fogja fel az ember. Bejött az egyik tanárnőnk, hogy vegyem le a kapucnimat, ha nem teszem meg, akkor adjam oda az ellenőrzőmet. Odavittem és akkor levettem a kapucnit, ekkor ő is elsírta magát és bocsánatot kért. Onnantól megváltozott a küzdősporthoz való hozzáállásom is, ezt követően egy éven belül bekerültem a válogatottba, és azóta válogatott vagyok.”
A teljes cikk a márciusi lapszámunkban olvasható!
