Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Jáger Gyula szólókarrierje építésével töltötte a legtöbb időt

A legtöbb előadóművésznek természetesen a nyár nem a pihenésről szól, hanem a munkáról, a koncertekről. Hála Istennek ez idén sem volt másképp, hiszen újra rengeteg programot szerveztek az országban. Azonban aki csak tehette, próbálta úgy alakítani a beosztását, hogy egy kis utazás, nyaralás is beleférjen az idejébe.

 

„Hogy telt a vakáció? Ha egy szóban kellene összefoglalnom: csodálatosan! Mivel a Charme együttes az elmúlt egy évben, érdemben, szinte semmit vagy csak alig dolgozott (nem írtunk új dalokat egy éve stb.), így májusban meg kellett hoznom a döntést, hogy a szólókarrierem építésével töltöm a nyarat. Habár nehéz volt elhatározni, nagyon jó döntésnek bizonyult. Rögtön érkeztek a felkérések a koncertekre, haknikra. Emellett új dalok írásával kezdtem foglalkozni. Egy nagyon kedves barátom, Honyecz Ferenc hangszerelte meg az első dalomat, mely rögtön a Petőfi Rádióban debütált. Több kiváló szakembert ismertem meg a fenti okoknak köszönhetően például hangmérnökként, mely szintén pozitív hozadéka ennek az időszaknak. Emellett természetesen a rengeteg koncert is maradandó élményt nyújtott, hiszen az elmúlt időszakban nem volt sok lehetőség a közönséggel találkozni. Természetesen a nyaralás sem maradt ki az életünkből. Bár nekünk ez a fellépések miatt elég bonyolult, és pluszban még nehezíti a helyzetet a 3 kutyánk is, akiket nem lehet csak úgy rábízni akárkikre. Azért „loptunk” a nyárból csodaszép napokat, melyet Prágában, a Balatonon, vagy éppen egy kedves nyári estén, az agárpályán töltöttünk. Több alkalommal tartottunk „össznépi sütögetést” nálunk, ahol a családunkkal, barátainkkal töltöttünk vidám perceket. Keresztgyermekeimmel is sikerült pár napot együtt lenni, ez is kalandosra sikerült, de ez maradjon a mi titkunk, nehogy az édesanyjuk megtudja. (nevet) Egy minden szempontból kerek, tartalmas nyarat tudhatunk magunk mögött, melyet a vidámság, lazaság, munka, pihenés együttese jellemzett.”