A Blikk is beszámolt arról, hogy borzalmas tragédia érte a Modern Hungária énekesét, fia Attila 39 évesen elhunyt. A 2010-es X-Faktorban ismertté vált énekes karrierjét édesapja sem tudta beindítani, pedig a Modern Hungária alapítója mindent megtett fiáért.
Az idősebb Bodnár Attila feleségével, Pap Ritával tíz éve Ausztriában él, Attila még előző kapcsolatából született, és tízéves kora óta édesanyja nevelte. Az X-Faktor ugyan újra összehozta apát és fiát, ám ez nem tartott sokáig.
– Apámtól 2011-ben végleg elváltam – árulta el a Blikknek Attila egy 2013-as interjúban. – Ő próbált nekem tanácsot adni, hogyan tudnék sikeresebb zenész lenni, de be kellett látnunk, mindketten önfejűek vagyunk, és nem hallgatjuk meg a másik tanácsait, véleményét. Megköszöntem a segítségét, és mondtam, nem kérek tovább belőle.
Ma már nem is tartjuk a kapcsolatot, csak ritkán beszélünk telefonon, igazából nincs is nagyon miről – árulta el Attila, aki az Astoria, a Deák Ferenc tér és a Blaha Lujza téri aluljárókban zenélt élete utolsó éveiben.