– Megismerkedtem egy festőművésszel, aki olyan volt, mint egy királyfi, akiről kislánykoromban álmodoztam. Hosszú, barna hajú, kreol bőrű, szexi kisugárzással. Egy buliban találkoztunk, és annyira el voltam keseredve a szakításom miatt, hogy nem érdekelt, ő mit fog gondolni. Felhívott a lakására, aztán lett, aminek lennie kell, gyertyákkal, borokkal és sok érzelemmel teli érintéssel. Nem volt köztünk szerelem, de többet jelentett egy szeretői viszonynál.– idézte fel évekig tartó kapcsolatát az énekesnő a kötetben.
– Egy nap felhívott a menedzserem, hogy kapott egy csodaszép levelet egy fiútól, aki randevút szeretne kérni tőlem. Találkoztunk. Rózsát hozott, nem is akármilyet: ő maga kovácsolta nekem. Egész este együtt voltunk, nem húztuk az időt, már első este megtörtént. Sajnos utólag bevallom, hogy kihasználtam őt, mert valamennyire elfeledtette velem a szorongó érzést. Utána három napig nem hívott, és emiatt megfordult a fejemben, hogy a korábbi elveimet is felrúgtam egy kis megkönnyebbülésért – vallja be Vera, aki könyvében azt is elárulta, hogy telefonon keresztül rúgta ki a férfit.