A férfi a legjobbkor lépett az énekesnő életébe, az öt éve elért sikerei előtt és alatt ugyanis komoly magánéleti válságban volt. Kész csoda, hogy két gyereket nevelve, ennyi problémával a vállán ekkora sikert tudott elérni a Megasztár 5.-ben. De amint Attila megjelent az életében, minden rendeződött, pedig nem könnyen indult a dolog.
Melinda minden fellépésén ott volt Attila, így melegedtek össze – a jó szokást azóta is megtartja: továbbra is tiszteletét teszi kedvese bulijain
A férfi eleinte árnyékként követte őt a koncertjeire, közeledésének aztán az énekesnő is nagyon megörült. Megismerkedésük után a magánélete rendbe jött, de Attila szakmai életének irányítását is átvette azóta, amit Melinda szintén nem bán, mert rengeteg terhet levesz a válláról. Teljesen átvállalta előadóestjeinek szervezését, és munkáira is elkíséri.
– Most ünnepeltük a negyedik „születésnapunkat” – mondta mosolyogva egy fellépés előtt a Blikknek Melinda, aki aznap este új, harmadik lemezéről is énekelt dalokat a régi slágerek mellett. Most derült ki az is, hogy szabadidejében Rick Warren protestáns kaliforniai lelkész blogját fordítja angolról magyarra.