Az operaénekesnő mindennapjai fenekestül felfordultak, de amióta férjével örökbe fogadták a picit, minden körülötte forog. Sőt, Erika és Zsolt annyira élvezik a szülői létet, hogy elhatározták: idén érkezik a kistestvér is, aki feltehetően idősebb lesz, mint Bíborka, írta a blikk a Best cikke alapján.
– Rengeteget változtam, amióta örökbe fogadtuk a kislányunkat. Azóta ő lett a legfontosabb, és úgy érzem hozott még valamit az életembe: sokkal fontosabb lett számomra a család, még a távolabbi rokonok is. Annyira Bibike körül forog minden, hogy sokszor meg is rémülök. Például amikor egy koncerten jön egy új frázis, és én ahelyett, hogy a szövegen gondolkodnék, azon aggódom, hogy a kislányom megette-e a vacsoráját, vagy elaludt-e már. Beköltözött ez a kis „húscafat” az életembe, és azóta tényleg csak körülötte forog a világ. Már sajnálom az időt edzésre, és arra is, hogy manikűröshöz járjak, mert vele szeretnék lenni – árulta el az énekesnő, aki hozzátette: Bíborka nem marad egyke.
– Sokkal kevesebb fellépést vállalok mostantól, külföldieket például egyáltalán nem. Annál is inkább, mert úgy döntöttünk, örökbe fogadunk még egy gyereket. Hat hónapos és hároméves kor közötti lesz a második csöppség, így adtuk be a papírokat. Érdekes, hogy nagy valószínűséggel a második gyermekünk idősebb lesz, mint az első – tette hozzá Erika, aki szerint 2016-ban négyfősre bővül a családjuk.