Döbbenetes átalakuláson megy keresztül Pintér Tibor

A színész egy szerep kedvéért hosszú hajat és szakállt növesztett, hiszen minél inkább szeretne hasonlítani Szent Lászlóra, akit következő darabjában alakít.

Gőzerővel próbál Pintér Tibor és a Nemzeti Lovas Színház társulata, amely a ’Szent László, a lovagkirály’ című darabot is repertoárra tűzte. A színész – aki maga alakítja a királyt – hatalmas átalakuláson megy keresztül a szerep kedvéért.

„A hosszú szakáll és a hosszú haj, mind azért vannak, hogy még inkább hasonlítsak a főszereplőre. Próbálok minél jobban átalakulni a szerepre” – mondta a 95.8 Sláger FM-en Pintér Tibor, aki bízik benne, hogy a darab idővel kultikussá válhat.

„István királyról sokat tudunk, pláne, hogy rockopera is feldolgozta a történetét. Azonban rajta – és talán az Elizabeth című musicalen kívül – nem igazán készültek történelmi személyekről nagy, zenés darabok. Ezért is nyúltunk Szent László történetéhez, hiszen egy elképesztő uralkodó volt. Nyolcból nyolc csatát megnyert, igazságos és bátor volt a történelmi emlékek szerint. Hatalmas erő van az ő történetében, amit örömmel viszünk a Nemzeti Lovas Színházban küzdőtérre. Nagy öröm, hogy én alakíthatom majd őt, az csak bónusz, hogy állítólag még hasonlítok is rá” – árulta el Pintér Tibor, aki számára az egész nyár munkával telik.

„A járványhelyzet alatt sem tétlenkedtünk, gyakoroltunk, próbáltunk, nem álltunk le. Ennek is köszönhető, hogy a nyár folyamán egymást érik az előadásaink” – árulta el a műsorvezetőnek, Szani Rolandnak Pintér Tibor.