Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Ezért aggódott Puskás Petiért a családja

Az énekes évek óta mellőzi étrendjéből a húst. Döntése óta pedig jobban érzi magát a bőrében, mint azt megelőzően. Ám kezdetben többen aggódtak amiatt, hogy húsmentes életmódjának egészségügyi következményei lesznek.

Évek óta búcsút intett a húsnak Puskás Peti, akit főként testvére inspirált döntése meghozatalában.

„Főleg az öcsém volt az, aki a döntésemben inspirált, hiszen ő egyik napról a másikra mondott nemet a húsra, egészségtelennek gondolta, amit és ahogy fogyaszt. Emellett kutyatulajdonos lettem, imádom a kutyámat és mindez csak megerősített abban, hogy soha többet nem szeretnék semmilyen élőlényt megenni!” – mondta a 95.8 Sláger FM-en az énekes, akiért sokan aggódtak, mikor áttért a vega étkezésre.

„Sok-sok téveszme alakult ki a vegánokkal, vegetáriánusokkal kapcsolatban, amelyek nem igazak. Kezdetben a családom is aggódott, elkönyvelték, hogy a következő karácsonyt így nem fogom megélni. Persze nem így lett, ráadásul egy ideje apukám készíti a vega fogásokat nekünk. Nagyon ütős kajákat főz, profi lett a húsmentes fogásokban! Egyébként nem éheztetjük magunkat, nem répát zabálunk egész nap, nem megy tönkre az egészségünk, nem épülünk le szellemileg azért, mert így táplálkozunk. Sőt, ennek inkább számtalan pozitív élettani hatása van. Plusz nagyon jó érzés minden nap úgy felkelni, hogy tegnap sem ettem állatot és ma sem fogok” – tette hozzá Puskás Peti, akit néha még mindig nyaggatnak azzal, hogy fogyasszon húst.

„Van egy kis szőlősöm és amikor szüretre mentem, az előző tulaj, egy néni, le akarta vágni a kakast nekem. Szinte könyörögtem neki, hogy ne tegye, azt mondta semmi gond, majd elviszem a barátaimnak. Hiába mondtam neki, hogy a baráti körömben sem esznek húst, azt mondta ő akkor is levágja, majd akkor egyedül eszi meg. Ez egy nehéz folyamat, de azt gondolom, hogy ettől az esettől függetlenül egyre elfogadóbbak vagyunk ezen a téren. Mindenkinek azt javaslom, hogy próbálkozzon, figyeljen oda mit fogyaszt, meg lehet találni a harmóniát abban, hogy mit és hogyan eszünk amellett, hogy az nekünk és a környezetünknek is jó legyen” – mondta a Sláger Reggel műsorvezetőinek, Pordán Petrának és Somogyi Zoltánnak Puskás Peti.