Szarvas József így készül az előtte álló tanári munkára

A színész már megkezdte a munkát a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, ahol jelenleg is aktívan részt vesz a felvételi eljárásban. A Kossuth-díjas művész most elárulta, hogy miként készül az előtte álló tanári munkára.

Nem telik tétlenkedéssel a nyár Szarvas József számára, aki számtalan előadással örvendezteti meg a nagyérdeműt a nyár folyamán. A színész Zsámbéktól Romániáig utazza majd be az országot, hogy különféle darabokban csillogtassa meg tehetségét. Színházi munkája mellett pedig a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanári munkáját is megkezdte.

„Még a bonyodalmas és hosszú út elején vagyunk, hiszen még nem állt össze az osztály. A második rostánál tartunk, közel 400 fiatalt hallgatunk meg, akik közül mindössze 15-20 lesz az, aki felvételt nyer és évek múlva a színészi pályára léphet. 20 évvel ezelőtt voltam már óraadó tanársegéd, de ez most egészen más” – mondta a 95.8 Sláger FM-en a színész, akinek határozott elképzelése van arról mit és hogyan tanít majd.

„Tudom, hogy áll össze egy darab, milyen karakterei vannak, de nekem nem az lesz a dolgom, hogy megtanítsam nekik, hogy én hogyan csinálnám. Nekem az a dolgom, hogy alkalmassá tegyem őket arra, amelyre csak ők képesek! Nekem az a dolgom és felelősségem, hogy a személyiségüket alkalmassá tegyem arra, hogy ezen a pályán kiteljesedhessenek legalább annyira, mint én” – mondta lelkesen Szarvas József, aki elégedett színészi pályája alakulásával.

„Emlékszem, hogy a kezdetek kezdetén azt fogalmaztam meg magamnak, hogy szeretnék olyan pályát, amelyet férfiasan tudok vállalni. Amikor először találkoztam Kossuth-díjassal, akkor azt gondoltam, hogy ez az igazán férfiasan vállalható pályakép, amelynek a vége egy Kossuth-díj. Megkaptam, most nem tudom mi jön. Sose lebegtek ezek a szemem előtt célként, mindig csak ott volt egy lehetőség, rengeteg munka, feladat, kihívás és sokfajta színház volt az életemben. Azt gondolom, hogy olyan mesterségbe sikerült belépnem, amely az én léttartalmamat szépen kitölti” – árulta el a Sláger Kult műsorvezetőjének, Szani Rolandnak Szarvas József.