…jöhet még egy kis limonádé…?
Peller Károly életére mindig is jellemző volt, hogy egyszerre több dologgal foglalkozik. Mint mondja, nem szeret unatkozni, így volt olyan időszaka, amikor a pihenésre egyszerűen nem maradt ideje, mégis így…
Molnár Ferenc Caramel mára mindent elért, amit szeretett volna. A cigánysorról küzdötte fel magát, pedig senki nem hitt egykor benne.
Berencsi Attilát, vagy ahogy mindenki ismeri, Beri Ary-t a „Szerelem utolsó vérig” című film tette híressé, de festőként és zenészként is ismert alkotó. Voltak laza időszakai az életének, most azonban…
Bangó Margit dédunokája, Tina, bemutatta a családnak kedvesét. Mind édesanyja, mind dédnagymamája elmondták a véleményüket választásáról.
Egyre sikeresebb az erdélyi zenészcsapat, a Két Haver formáció, akik ráadásul már trióban folytatják tovább. Dani és Szabi ráadásul műsorvezetőként is debütáltak nemrégiben a TV2 zenecsatornáján, a Zenebutikon. Úgy tűnik,…
Az elmúlt években orvosról-orvosra járt az énekesnő, hogy kiderüljön mi az oka kóros hízásának. Király Linda szinte az összes létező fórumot, szakmai cikket elolvasta a témában. Végül ez hozta meg…
Delhusa Gjon öt év együttélés után eljegyezte 23 éves szerelmét. Sokan nem jósoltak hosszú közös jövőt számukra, ám rácáfoltak a rosszindulatú megjegyzésekre. Már a családalapítást is tervezik, ám mindez csak…
Nemcsak színész: énekes, rendezvényszervező, konferanszié, rendező, művészeti vezető, reklámguru, horgásznagykövet, volt már kommunikációs igazgató focicsapatnál is. Folyton pörög az agya, ehhez jól jön a jó kondi, amit kicsit új párjának…
A tengerentúlon tartózkodik a hegedűművész, Kanadában és Amerikában is fellép. Mága Zoltán most már elmondhatja magáról, hogy nem csak a magyar közönséget hódította meg, Torontóban is teltházas koncertjei vannak. A…
Nemrég még a BeleValóVilág powered by Big Brother összefoglalóinak műsorvezetőjeként láthattuk a képernyőn. Az ország Győzikéjéből mostanra Győző lett: nemcsak külsőleg változott sokat és ezt a családja is tanúsíthatja.