…jöhet még egy kis limonádé…?
Óriási küzdelem árán, szinte behozhatatlannak tűnő hátrány ellenére nyerte meg a mindössze 16 éves Schobert Norbi a Farm VIP harmadik évadának végjátékát. A tinédzser elszántan küzdött a műsor alatt, tanult…
Kádár Mónika műsorának címe hiába Flört Mónikával, az életben inkább a szingli életet élvezi a műsorvezetőnő. Második házassága 16 év után tavaly ért véget és bár bőven akadnak udvarlói, a…
Napsugár Anna néhány héttel ezelőtt veszítette el imádott férjét, Scharek Jánost, akivel 25 évig jóban-rosszban kitartottak egymás mellett. A jeltáncművész mérhetetlen fájdalmáról és új életéről először a Sztár Limonádénak mesélt.…
Nyári Darinkát a Jóban Rosszban színésznőjeként ismerte meg az ország, ám ma már elsősorban művház igazgatóként dolgozik. A szereplés azonban továbbra is közel áll hozzá, legközelebb például a TV2 Vigyázat,…
10 éves jubileumot ünnepel idén Szandra és Attila, azaz az Eldorado együttes. Ebből az alkalomból számos meglepetéssel készülnek a rajongóknak. „10 éves jubileumunk alkalmából készítünk egy digitálisan elérhető kislemezt, melynek…
Lorenzo gyászol! Elvesztette imádott édesapját, Pált, akit 67 évesen ragadott el a gyilkos kór. Az énekes majd egy hónappal a történtek után tud csak beszélni a történtekről, de még mindig…
Az énekesnőről szinte mindenki tudja, hogy 1967-ben Sarolta Red néven beindult a nemzetközi karrierje Angliában. Annak, hogy igazi világsztár legyen, hatalmas volt az esélye, hiszen akkoriban egyedüli kelet-európaiként képviselte a…
Emilio, Tina és kislányuk, Vivike immáron harmadjára töltötte távol Magyarországtól, ragyogó napsütésben, melegben, pálmafák alatt a tengerparton a karácsonyt. Hogy merre jártak és miért döntöttek így, arról az énekes maga…
A TV2 Sztárban Sztár leszek! harmadik évadának győztese élete a tehetségkutató óta 180 fokos fordulatot vett. Végre azt csinálhatja, amire mindig is vágyott: dalokat ír és fellépésekre jár. A lányok…
A népszerű énekesnő számára remekül indult az új év, hiszen nem csak hogy bombaformában van miután megszabadult fölös kilóitól, de szerelmesebb mint valaha, ráadásul a Rádió Dikh felkérte, hogy legyen…