– Az eszemmel tudom, mi történt, de a szívemmel nem tudom és nem is akarom elfogadni – kezdi Ferry. – Inkább azt mondom, hogy 19. hónapja nem láttam az édesanyámat, azóta nem öleltem át, és nem simogattam meg az arcát, nem fogtam meg a kezét. Ha csak az ujját vágta el, az is fájt a lelkemnek, nemhogy ez, ami történt. Az igazi szerelmek nem gyengülnek, hanem az idő múlásával minden egyes nappal erősödnek. A szeretet is ilyen. Nem enyhül, hanem erősödik, és ez 30 év múltán is így lesz. A testvéreimmel együtt pótolhatatlan köteléket veszítettem el. Minden más lett körülöttem a világban: a színek, a hétfő, a szerda sem olyan, mint volt, és még a víznek is más az íze. A Nap is másképp süt. Minden, amit a köldökzsinóron keresztül kaptam, az most hiányzik anyu nélkül. Az élet apró csodáiból egy kicsit eltűnt az élvezet. Pedig tudom, anyu azt akarná, hogy boldog legyek! Sokat segít a zene, hogy kifejezzem, amit érzek. Több dalt írtam hozzá mostanában, itt vannak a fiókomban, de nem akarom elénekelni. „Velem mulatnak a csillagok az égen, az Angyalok és jó anyám”- idézve az egyik szövegből. Mindig azt mondta: „Gyerekem, hogyan tudsz ennyi dalt megírni? Hogy jutnak eszedbe?”
A teljes cikk a márciusi lapszámunkban olvasható!
