…jöhet még egy kis limonádé…?
Évekig tartó, súlyos betegség következtében elhunyt a Hungária és a Dolly Roll szaxofonosa-énekese Szaxi Maxi, a hírt a családja közölte a rajongókkal.
A két legendás énekes jól ismeri egymást, szinte egyszerre kezdődött pályafutásuk. Balázs Fecó nagyon jól tudja, min megy keresztül Rózsi, hiszen neki is volt súlyos betegsége. A mai, siófoki nagykoncertjén…
Elkerülhetetlen, hogy egy-egy tehetségkutatóban ne adódjanak félreértések, nézeteltérések a zsűriben. Nem volt ez másképp a TV2 új szuperprodukciójának, a Sztárban sztár leszek! című műsor előválogatóján sem, ahol Tóth Gabi és…
Immár harmadik alkalommal került megrendezésre a Dallamokon át Családi nap Hevesen, az Aranypart Rendezvényközpontban június 30-án. Zene, tánc, mulatság, főzés, evés, ivás, lánykérés, játék – ráadásul kedvenceik társaságában mulathattak a…
Pénteken késő délután szenvedett autóbalesetet Janicsák Veca, amikor autójával a férjéért tartott a Liszt Ferenc repülőtérre. Azóta szerencsére elkapták a rendőrök a karambolt okozót, aki váratlanul rohant bele az énekesnő…
Luigi életét egész kicsi kora óta a zene tölti ki. Nem kellett sokat várnia a sikerre, húsz éves korára már az egész ország ismerte. Szerencsésnek tartja magát, hogy azzal foglalkozhat,…
Curtis és felesége első közös gyermeke kicsit hamarabb érkezett, mint ahogy szülei várták. A rapper most minden részletet elárult, hogy élte át élete egyik legnagyobb pillanatát.
Bunyós Pityu óriási népszerűségnek örvend. Van olyan fesztivál, aminek már hét éve résztvevője. Az énekes elfoglaltságai ellenére egy komoly megbízást is kapott Balassagyarmaton, melyért hamarosan egy díjat vehet át. A…
Tóth Katica fél évvel ezelőtt nagy döntést hozott: életmódot váltott. Azóta húsz kilótól szabadult meg, és jobban érzi magát a bőrében, mint valaha. Sikerült legyőznie önbizalomhiányát, és sokkal magabiztosabban áll…
Saját műsorral debütál a Zenebutik TV-n Partycsóka Tomi. A fiatal zenésznek nem ismeretlen a terep, hiszen számos televíziós produkciónál segédkezik aktívan. Most azonban önálló vizekre evezett.