…jöhet még egy kis limonádé…?
Szinte hihetetlen, de a Cairo együttes már 18. születésnapját fogja ünnepelni. A csapat ennek örömére rengeteg meglepetéssel készül közönségének, a tervekről és arról, miként élik meg most a mindennapokat fellépések…
Patai Zsolti csupán két hónapja kezdett el komolyabban zenélni, de már számos dala készült, és a legújabb válogatásalbumra is felkerült feldolgozásában a Mama című szerzemény. Zsolti ezzel édesanyjának szeretne köszönetet…
Közel 23 év után befejeződtek a csatorna egyik meghatározó napi sorozatának forgatásai, kiürült a Mátyás király tér.
Az egykori élsportoló komoly küzdelmet vív a koronavírussal, amelyet ő és párja is elkaptak. Növényi még mindig otthonában lábadozik, úgy érzi, a nehezén talán túl van.
Pál Zoli mindennap zenével foglalkozik. Alkot, énekel, hangszerel, stúdiózik, épp amire szükség van. Most viszont vadonatúj dalt készített, amelynek beszédes lett a címe: „Ha egyszer véget ér a járvány”.
Hatalmas veszteség érte a mulatós zenei világot Csóré Béla halálával. A legendát egymást követő két agyvérzés ragadta el, rajongók ezrei és családja siratja az énekest. Felesége és fia, Kis Csóré…
Régóta lehetne nagymama Kandász Andi. Lánya szerint a műsorvezető vagy 15 évet letagadhatna korából, mégis akár már unokája is lehetne, Andi azonban egy darabig mégsem dajkálhat kisbabát. Testét és lelkét azonban…
Mezei Magdaléna három unoka büszke nagymamája, mégsem az a tipikus nagyszülő, mint amire az emberek számítanak. A gyerekekkel sokkal inkább baráti a viszonya, úgy is szólítják őt, hogy Magdika. Bár…
Steidl Tamás, azaz ahogy mindenki ismeri, Partycsóka Tomi élete is nagyban megváltozott a koronavírus-járvány miatt. A fiatal zenésznek nagyon hiányoznak a bulik, a haknik, a lagzik, ahol minden héten zenélt.…
Tisztelt Sztár Limonádé Olvasók! Többen is jelezték a kiadó részére, hogy nem vagy nem időben kapták meg az előfizetett újságot, illetve nem tudták mikor keressék az újságárusoknál a lapot.