Sláger Tibó: Szerencsésnek érzem magam, hogy a dalaim slágerekké váltak

Sláger Tibó nagyon boldog, hiszen sikeresen lezajlott nemrégiben, a Városligetben rendezett színvonalas lemezbemutató koncertje, ami nagyon különleges volt. Több órán keresztül tartott, televíziós felvétellel volt egybekötve és számtalan előadó elénekelte azokat a dalokat, amelyek az ő tollából származnak.

„Szerencsésen alakult a műsor, jó idő, kitűnő fellépők és remek produkciók váltották egymást a színpadon” – kezdte boldogan a Sztár Limonádénak a beszámolót Tibó.

„A közönség lelkes tapsokkal jutalmazott minden dalt! Ez egy rendkívül különös élmény volt számomra is, hisz televíziós felvétellel egybekötött, 4 órás rendezvény 99%-ban Sláger Tibó dalokkal, valljuk be, nem gyakran történik magamfajta vidéki, szerző-előadók életében, pláne nem Budapest szívében, a Városliget elegáns vendéglőjében. Hálás vagyok a Trimedio kiadónak, hogy leszervezte és sikeresen megvalósította ezt a koncertet, hálás vagyok az előadóknak, akik megtiszteltek bennünket a produkciókkal, és a lelkesen kitartó közönségnek, akiktől rengeteg szeretet áramlott vissza hozzánk. Talán ezek azok a pillanatok, amikor mi, előadók érezzük, hogy érdemes ezt csinálni, az álmatlan éjszakák, a sok-sok utazással töltött idő, és a produkcióba fektetett erkölcsi és anyagi energia ily módon térül vissza!” – fogalmazott a népszerű énekes, akinek legutóbbi válogatáslemeze rövid idő alatt bearanyozódott és ezt most élőben is bemutatták a rendezvényen.

Nagyon örül, hogy kollégái is boldogan éneklik a dalait

„Tavaly novemberben jelent meg a lemez, 19 ismert és kedvelt előadó közreműködésével “Bazi nagy Sztárparádé” Sláger Tibó dalaiból. Ezt a címet kapta a korong, ami viszonylag rövid idő alatt lett aranylemez. Tartalmas, gazdag zenei anyag került rá, sok-sok sikeres sláger, régi kollégáktól, mint például Márió, a harmonikás, Jolly, Mc Hawer és Tekknő, de meg említhetném Postás Józsi, Peller Anna, és Liszter Sándor barátom remek munkáját. Aztán a fiatalabb generáció is képviseltette magát: Nagy Nati, akit elkereszteltem “balatoni csodalánynak”, vagy például Palócka Dorisz, Miki és Niki, Katica. Várhegyi Gábor, aki fotósként is közreműködött, de hálás vagyok a másik csatornákon szereplő Bunyós Pityunak, a Jó Lacibetyárnak, a Két Zsiványnak és Tajtiboynak a lemezen nyújtott teljesítményéért. A színház és az operett világából is kaptam előadókat, mint például Dancs Annamari, Tóth Éva és Leblanc Győző, valamint Poly Boglárka személyében. Kedves duettpartnerem, Kádár Mónika is kivette a részét a munkából, ugyanis túl azon, hogy énekelt szólóban és közösen velem, elvállalta a műsor konferálását is” – mesélte a zenész és elárulta a nagy titkot: a felvett műsort a Zenebutik csatorna fogja sugározni hamarosan.

A teljes cikk a júliusi lapszámunkban olvasható!