…jöhet még egy kis limonádé…?
Király Viktor kisfia tavaly májusban született. Az énekes és párja, Anita nagyon boldogok voltak, amikor kiderült, hogy bővül a családjuk, Viktorban azonban addig teljesen ismeretlen érzések törtek fel az apaság…
Dred Bíró Zsolt már 25 éve mozog a zenei pályán. A diszkózás, a rádiózás, később a szerzői, zenei pálya egyértelmű következményei voltak egymásnak az életében. Az elmúlt években pedig számtalan…
Csonkra András tíz év után gondolta úgy, újra visszatér műsorvezetőként a képernyőre a Life TV Ébredj velünk! című reggeli műsorában, mely február elején indult, és egyre nagyobb népszerűségnek örvend. A…
Az énekesnő 2003-ban bekövetkezett halála után, 2005-ben a technika segítségével készülhetett el az a duett, amely a mai napig könnyeket csal Emilio szemébe.
Az énekes már régóta biztos benne, hogy jól döntött, amikor az előadóművészet mellett tette le a voksát, hiszen az idő őt igazolta: megtalálta a helyét ezen a pályán, melyet egykori…
Alby végre megjelentette legújabb nagylemezét, amelyre már elég rég várt a közönsége. Az énekes elárulta: nagy reményeket fűz az albumhoz, hiszen dalait minden korosztálynak nagy szeretettel ajánlja, mert azok a…
A színésznő ijesztő helyzetekre emlékezett vissza férjével közös rádióműsorában. Kiderült, a televíziós személyiség többször is életveszélyes szituációba került a Sztárok a fejükre estek című show-ban.
Leginkább zenésznek tartja magát Pál Zoltán, ám mint mondja, hamar megtanulta, hogy ha valaki ebből a szakmából szeretne megélni, akkor sokoldalúnak kell lennie. Így mai napig rengeteg mindennel foglalkozik a…
Egyre élesedik a verseny az Exatlon Hungary műsorban. Nap, mint nap kőkemény csatákat vívnak egymással a Bajnokok és a Kihívók. A világkupa-győztes karatés, Virág András február elején csatlakozott a pirosak…
Lassan egy éve se koncertek, se közönségtalálkozók, Zalatnay Sarolta szíve pedig sajog a jó bulik és a rajongók hiányától. Az énekesnő a kényszerpihenő alatt sem dől hátra, rengeteget dolgozik, új…