Teljesen magával ragadta a francia főváros hangulata Peter Srámeket. Régóta vágyott Párizsba, és ugyan rövid időt töltött ott, a legtöbb látványosságot mégis meg tudta nézni. Imádta a francia ételeket, az
Már 2012 óta járja az országot produkcióikkal a Tuti Duó. A koronavírus-járvány miatt azonban a formáció egyik tagja, Zoli mérsékelte a koncertezést, így Tomi a páros fellépéseik mellett önálló karrierbe
Pesák Ádám és Janza Kata a közösségi oldalukon jelentették be, hogy véget ért a kapcsolatuk. Korábban már szakítottak egyszer, ám újra egymásra találtak, pár hete azonban színházi körökben már pletykálták,
Címlapinterjúink: Február második felében kapott agyvérzést Sláger Tibó. Szerencsére ma már otthonában gyógyul. A kórházi ágyáról azonban exkluzív interjút adott lapunknak. Péter Srámek Franciaországban járt, most élménybeszámolót tartott nekünk, de
A régi emlékek felidézését a kétezres évek egyik legnépszerűbb hazai akció és krimi sorozatával, a Tűzvonalban című filmmel folytatjuk. A magyar közönség nagy rajongója volt a történetnek, a negyedik évad
Az énekesnő úgy látja, sok fiatal átesett a ló túloldalára és már huszonévesen a plasztikai beavatkozások felé fordul. Szerinte ennek a trendnek köszönhető, hogy sok fiatal hölgy teljesen egyforma megjelenésűnek
Az énekesnőt egy cseppet sem foglalkoztatja az idő múlása, hálás azért, amit a sors megadott neki és bízik benne, hogy legalább 100 éves koráig jó egészségnek örvendhet majd. Több,
A házaspár nem rejti véka alá, hogy az ő kapcsolatukban is vannak néha nehézségek, ugyanakkor úgy érzik, hogy szövetségük az idő múlásával egyre erősebb. Évek óta egy párt alkot
Kóti Norbit már bemutattuk olvasóinknak a közelmúltban, ám azt kevesen tudják róla, hogy saját stúdiót hozott létre, és már nem csak saját részre, másoknak is szívesen készít dalokat. –
Sokáig beszélni is képtelen volt tragédiájáról Márió, csak a legszűkebb környezete tudott a bajról. Szeretett feleségénél, Annamáriánál leukémiát diagnosztizáltak az orvosok, bár az asszony hősiesen küzdött, a betegség tavaly októberben