– A Jazz Konzervatórium gitár szakára jártál. Hogy jött a zene az életedbe?
– Mindig is imádtam a zenét, a nagy áttörés 12-13 éves koromban történt, amikor megláttam a tv-ben az „Egy nehéz nap éjszakája” című Beatles filmet. Ott eldöntöttem, hogy csakis zenész szeretnék lenni! A szüleim tiltakoztak, de nem tudtak eltántorítani! Majd jött a rengeteg tanulás, gyakorlás, na és főleg a kitartás, szorgalom.
– Számos zenekarnak voltál a tagja. Melyik időszak volt számodra a legemlékezetesebb?
– Természetesen mindegyik, kezdve a Varga Mikitől, ami a legelső komoly zenekar volt az életemben, ekkor kezdődött el az igazi „nagybetűs élet”. Ez követte a Step, ami meg talán a legsikeresebb, igazi sztárzenekar volt. Majd persze jött a többi csapat, Mester Tomival, Keresztes Ildivel, a Manhattan-nel, amit még további szép időszakok követtek.
– Slágergyárosként tartanak számon. Milyen érzésekkel tölt el, hogy gyakorlatilag a dalaidat az egész ország kívülről fújja?
– Nagyon jó érzés! Mára már ez az életem része, napi munkámmá, rutinná vált. Egy dal megírása és a végtermék elkészítése között, ami a cd-re, videóra, rádiókba kerül, rengeteg idő telik el. Ezalatt alatt pedig több százszor, vagy talán ezerszer hallom a dalt, úgyhogy ha felcsendül a rádióban vagy a tv-ben, inkább úgy figyelem, hogy mostani füllel mit csinálnék rajta másként? (nevet) Egy régi nagy zenész kedvencem, Phil Collins szavaival élve, „egy dalt nem lehet befejezni, csak abbahagyni….!”
A teljes cikk az októberi lapszámunkban olvasható!
