…jöhet még egy kis limonádé…?
A koronavírus megváltoztatott mindent az elmúlt hónapokban. Elmaradt fellépések, bevétel nélkül maradt előadók. Doree-nál sem volt másképp, de egy előnye mégis volt a sok bosszúság mellett.
Sihell Ferry nem kesereg, hogy nincsenek fellépések, inkább próbálja megtalálni azt, amivel lekötheti magát és még anyagilag is jövedelmező. Az énekes elárulta, feleségének mindenben besegít vendégházuknál, ami Bogácson található.
Czimmermann Kittinek különleges kapcsolata van a Fővárosi Nagycirkusszal. Az énekesnő a legutóbbi közös produkciójukról mesélt lapunknak.
Nagy út áll Sztojka Tibi előtt, aki ma már egyre népszerűbb előadó. Jelenleg is gőzerővel dolgozik második nagylemezén, amely hamarosan napvilágot lát. Az énekes azt mondja: minden sikeres ember mellett…
Meg sem állnak, annyi a dolguk az Eldorado tagjainak, hiszen a színpad mellett civil munkájuk is van a fiataloknak. Szandra és Attila az életben is egy pár, sőt mi több,…
A Charme együttes számára a 2020-as év számos új ajtót nyitott meg. Bár a koronavírus-járvány rengeteg tervüket húzta keresztül, nem keseregnek, a jövőre és a jelenlegi feladatokra koncentrálnak.
Kiss Palika az utóbbi időben sem állt le a munkával. A nagyobb koncertek helyébe most a kisebb, családiasabb rendezvények kerültek, ám ez sem idegen számára, hiszen szintén zenész édesapja mellett…
Szlabik Erik és párja, Viki első közös csemetéje júliusban érkezett meg, Milán a negyedik gyerkőc a családban. Eriknek egy, míg feleségének előző kapcsolatából két gyermeke született. Azóta már kialakult a…
A zenész házaspár igencsak nehéz heteken van túl. Arabellát ugyanis műteni kellett. Ráadásul három gyermekükkel is van bőven tennivaló. A Sztár Limonádénak mesélték el, mi is történt pontosan.
Az elmúlt napokban többen is megbetegedtek az Edda zenekarnál, most már biztos, felütötte a fejét a koronavírus a rockereknél, ugyanis Gömöry Zsolt tesztje pozitív lett.