Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Pintácsi Viki: Életemben először vagyok huzamosabb ideje szingli

Pintácsi Viki

– Milyen dal hallható tőled a most megjelenő lemezen?

– Tavaly decemberben egy forgatás alkalmával megismerkedtem a Tom White & Mad Circus zenekarral, akik csakúgy, mint én, Rocketbilly dalokat játszanak. Az első tévészereplésünk alkalmával úgy játszottunk el közösen három számot, hogy előtte nem próbáltuk össze. Ezután döntöttünk úgy, hogy lesz folytatás, majd összeállítottunk egy műsort, február 14-én, Valentin napon debütáltunk. Márciusban lett volna a budapesti bemutatkozásunk, ami sajnos a járvány miatt elmaradt. Egyelőre nincsenek olyan rendezvények, ahol felléphetnénk ezzel a formációban. Közben kapcsolatba kerültem a Trimedio Kiadóval, aminek azért örültem különösen, mert eddig soha nem állt mögöttem profi csapat. Bár nem panaszkodom, mert így is csodálatos életem van, de valahogy  a pályámon az igazi nagy áttörés még váratott magára . Megállapodásunk után, mivel régi vágyam volt, hogy ne csak „kölcsön” Rockabilly számokat énekeljek, hanem legyen egy sajátom is, a zenekarom megírta nekem az Őrülten őrült nyár című dalomat, melyhez hamarosan klipet is forgatunk, ez a dal került fel a CD-re.

– A zene mellett ének oktatóként is dolgozol. A koncertekre sajnos nagy hatással van a járvány, az oktatást nálad nem befolyásolta?

– Pár évvel ezelőtt az ének iskolámat újraélesztettem, Pintácsi Viki Énekstúdió néven. A járvány előtt nagyon jól működtek a személyesen tartott órák, ám márciusban áttértem online oktatásra, melyre régebben is lett volna igény, de idegenkedtem tőle, mert nagyon hiszek a személyes jelenlétben. A helyzet miatt azonban muszáj volt kidolgoznom ezt a módszert, egy-két hét alatt sikerült, így most messenger video hívásban tanítok, ezzel nagyon jól át tudtuk vészelni az elmúlt időszakot.

– Látványosan lefogytál. Minek köszönhetően?

– Az elmúlt pár hónapot hasznosan is el tudtam tölteni, hiszen edzésre és okos, tiszta étkezésre fordítottam ezt az időszakot, melynek eredményeként januártól körülbelül nyolc kilótól szabadultam meg, és elég sokat változott a testfelépítésem is. Mondhatni, kicseréltem a testemet és persze a lelkem és a szellemem is hozzá bizonyos szemptontból.. Október 18-án leszek 50 éves, úgy döntöttem, az lesz magamnak az ajándékom, hogy visszaszerzem a régi alakom.

– A zenén kívül nem csak tanítasz, hanem régóta fotózással is foglalkozol.

– A fellépések általában – a járvány idejét leszámítva – hétvégén vannak, ezért főleg hétköznapra vállalok fotós munkát. Kivéve a most előttünk álló karácsonyi időszakot, ami általában már októberben elkezdődik. Ilyenkor vasárnap is havi egy-egy alkalommal, igény szerint beállok a kamera mögé. A tanítás heti két délutáni elfoglaltságot jelent számomra, ami általában kissé belenyúlik az estébe. Ezen kívül még természetesen boldogan töltök időt a két kisebb gyermekeimre, az állataimra, és kell, hogy maradjon a takarításra és a főzésre is elegendő idő. (nevet)

A teljes interjú a Bakelit Fesztivál különszámban olvasható!